Klubhatáskörbe utalta a szabályozást az MLSZ: ultrák előnyben?

Újraválasztása alkalmával, azaz néhány hónapja Csányi Sándor MLSZ-elnök azt mondta: a szurkolói kártya bevezetése „siker”, és hiába az ellenállás, a rendszer változatlan marad. Hozzátette: ha hibázott a szövetség, akkor legfeljebb a szisztéma kommunikációját rontotta el, mert főként a biztonsági szempontokkal, a fanatikusok távol tartásával, a botrányok elkerülésével érvelt, noha mindenekelőtt a kényelmi szempontokat kellett volna hangsúlyoznia.

Az MLSZ most azokat hangsúlyozza.

Merthogy a múlt év szeptemberétől kötelezővé tett szurkolói kártyás megoldás a szövetség részéről immár nem előírás: a szabályozást a szervezet a klubok hatáskörébe utalja. Sipos Jenő, az MLSZ kommunikációs igazgatója kérdésünkre azt fejtegette, hogy eltelt egy évad, a testület értékelte a helyzetet, és a nézőszám további csökkenése (az átlagos látogatottság 2499), valamint az ultrák elfordulása miatt úgy döntött: a következő idényre enyhít a szigoron.

A kártya nem előírás, de sorban állás lesz
A kártya nem előírás, de sorban állás lesz
Banczik Róbert / Archív

Nyilván azért is, mert megerősítésekor Csányi kijelentette: „Azt gondolom, alapvetően rend van, olyan atrocitások, amilyenek korábban előfordultak, már ritkábban történnek a bajnoki mérkőzéseken. Kivéve az engem szidalmazók rigmusát és azt, hogy néhányan homoszexuálisnak nevezik az MLSZ-t. (Nem ezt a jelzőt használta, de az eredetitől eltekintünk – A szerk.) Ám ez benne volt a pakliban, amikor elvállaltam az elnöki tisztséget.”

Le kell szögezni: ha a kártyahasználat eltörlése mellett dönt is ez vagy az a klub, a drukkernek a jegyvásárláskor be kell diktálnia az adatait. Ez nagyban lassítja majd a vételt. (A kártyarendszer kétségkívül gyorsította.) A szurkolói plasztik ezentúl nem kötelező a válogatott-találkozókra sem, de az állandó zsugások elővételben juthatnak jegyhez, így vélhetően az Eb-selejtezők valamennyi belépőjét „elviszik” a többiek elől.

A tizenkét NB I-es klub reakciójára még várni kell, ám bonyolítja a helyzetet, hogy az Üllői úton a ferencvárosi drukkereknek a stadionba jutáshoz vénaszkenneres regisztrációra is szükségük volt. (A vendégszurkolók a nélkül is bemehettek.)

Sipos megemlítette még: „Az intézkedés csak a jövő évadra szól, utána – ha addig nem kell közbelépni – visszatér a kérdésre a szövetség.” Tehát újabb teszt következik – miközben néhány kibic megint nyilván beleszól a kártyacsatába –, miután az elsőnek annyi előnye mindenképpen volt: a hivatalos verzió szerint egyetlen esetben sem éltek vissza a drukkerek adataival. A türelmükkel annál inkább. De az már nem a kártyaszisztéma, hanem a hazai futballrendszer – és az abból fakadó, a nézőszámnál is minimálisabb nívó – következménye. Most már azzal is kezdeni kellene valamit.

Nyári prológ

Ma megkezdik szereplésüket az Európa Liga selejtezőjében a magyar labdarúgócsapatok. A program: Debrecen–Sutjeska (18.30), Go Ahead Eagles–FTC (20), MTK–Vojvodina (Megyeri út, 20.30).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.