Az első különvonat hétfő reggel hat órakor indult Norwichból Londonba. S jól tette az, aki korán kelt, mert – még ha álmos volt is – nem késhetett le a kicsik nagy meccséről. Az angol fővárosban tegnap délután rendezték a Premier Ligába jutásról határozó osztályozót, és az efféle találkozókra évtizedek óta megtelik a (régi vagy az új) Wembley. Norwichban két óra alatt adták el az első 15 ezer belépőt, Middlesbrough-ban négy órába telt az első 17 ezer tikett értékesítése. Végül mindkét oldal 38 888 jegyet tehetett zsebre, hogy valamicske maradjon az érdeklődő londoniaknak is. A másodosztályú bajnokságot a harmadik helyen záró Norwich hazai nézőátlaga egyébként 26 129, a Championship küzdelmeit negyedikként befejező Boróé 19 562. Ez sem piskóta; pláne nem, ha arra gondolunk, hogy nálunk a legutóbbi bajnoki forduló meccsenkénti látogatottsága 2673 volt, a nézőcsúcsot az FTC–Honvéd – hajdani, nemegyszer 75 ezres időkben rangadó, ma már inkább csak műkedvelő-találkozó – 6745 szurkolója jelentette...

De a play-off döntő még Angliában is más...

S a norwichi drukkerek már az első negyedórában feltűnést keltettek a Wembley-ben. Elvegyülni amúgy sem tudtak volna, csapatuk meze ugyanis kanárisárga, azaz e tábor tagjainak hiába ajánlanák, hogy legyenek szürkék, akár a veréb... Kiváltképp reménytelen ilyesmit javasolni kétgólos Norwich-vezetés esetén. Márpedig a City tizenöt perc alatt bevágott kettőt a szédelgő Middlesbrough-nak. A kábulatot mindenekelőtt a középhátvéd Daniel Alaya súlyos hibája keltette: a spanyol játékos hagyta, hogy Cameron Jerome, a Norwich leggólképesebb labdarúgója elvegye tőle a labdát, s aztán már csak nézhetett az érthető egyszerűsítéssel „Diminek” hívott Dimitriosz Konsztantopulosz görög kapus is (1-0). A bódult Boróval szemben röviddel ez után a jobbhátvéd Steven Whittaker megjátszotta a mindössze huszonegy éves Nathan Redmondot, aki finoman vette át a labdát, és ellentmondást nem tűrően küldte azt a jobb sarokba (2-0).

Redmond gólja. A kapu és a nézőtér sem üres Matthew Childs / Reuters

A „kanárik” szárnyaltak, megannyi „Piroska” pedig magába roskadtan ült a nézőtéren, jóllehet a Middlesbrough nem adta fel, csak nem tudott mit kezdeni ellenfelével. S amikor esetleg tudott volna, akkor a norwichi csapatkapitány Russell Martin akkorát rúgott Lee Tomlinba, hogy a csattanás talán még a Londontól 217 mérföldre (350 kilométerre) lévő Middlesbrough-ig is elhallatszott...

Kisebbet kapott Jelle Vossen, a Boro holland csatára a második félidő elején, de kétség sem fért hozzá, hogy elbuktatták a tizenhatoson belül. A mérkőzés bírája azonban figyelmeztető lapot adott – ha nem is feltétlenül kanárisárgát – a szerinte színészkedő piros mezesnek. Middlesbrough-i szempontból Mr. Dean nem volt olyan szórakoztató, mint Mr. Bean... Aitor Karanka, a rosszul álló csapat szakvezetője pedig mindinkább úgy érezte magát, mint játékos korában, a Real Madrid háromszoros BL-győzteseként a Barcelona elleni vereségek alkalmával. Norwichi kollégája, Alex Neil viszont vette magának a bátorságot, és lecserélte Jerome-ot, valamint azt a Wes Hoolahant, akit a színes norwichi klubújság májusi számának címlapján – nyilván minden elfogultság nélkül – „varázslónak” neveztek.

Bár arrafelé ezekben a napokban egész keretnyi futballistát tekintenek a bűvös labda táltosának...