Kaká és Ronaldinho is Budapestre jön

Legerősebb csapatával érkezik a Milan labdarúgócspata Budapestre a magyar Ligaválogatott elleni, jövő szerdán sorra kerülő barátságos mérkőzésre. Franco Baresi, az olasz klub korábbi legendás futballistája elmondta: az együttes három aranylabdása, Ronaldinho, Andrij Sevcsenko és Kaká is a keret tagja lesz.

"A Milan egyike a világ legjelentősebb csapatainak. Nagyon  várjuk már a mérkőzést, hiszen első ízben látogat Magyarországra az  együttes, ráadásul rengeteg szurkolója van itt a klubnak, így nekik is szeretnénk bizonyítani" - nyilatkozott Baresi, miután tolmácsolta  Adriano Galliani alelnök jókívánságait a sajtó képviselőinek. -  Remélem, igazi fociünnep lesz majd a stadionban, mi legalábbis erre  törekszünk" - tette hozzá.

Baresi
Baresi

Baresi az alakulat aktuális teljesítményét érintve elmondta, szerinte a korábbinál gyengébb szereplésnek főként a sok sérült az  oka. "A szezonban szinte egyetlen egyszer sem tudtuk azt a csapatot  pályára küldeni, amelyet szerettünk volna, Nesta, Gattuso, Kaká,  vagy éppen Kaladze sérülése rányomta bélyegét a produkcióra."

"Ha ma végigtekintünk a világ elitklubjain, megállapíthatjuk,  hogy jelenleg a Milanban futballozik a legtöbb sztár; olyan egyesület, mint pár évvel ezelőtt a Real Madrid volt -  jelentette ki Gelei Károly, az esemény főszervezője. - Az olasz csapat fellépése mindig nagyon sok embert vonz. Rengeteg meghívása van, így  nagyon nagy dolog, hogy el tudtuk hozni."

Franco Baresi a tájékoztatón egy mezt adott  át Lendvai Jánosnak, a Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség (MGYLSZ)  elnökének. Az MGYLSZ több szempontból is a  találkozó kedvezményezettje: a fiatal labdarúgók számára a szervezők 200  ingyenjegyet biztosítanak, valamint a a fiatalok kísérik majd ki a gyepre a pályára lépő játékosokat is.

Mészöly Géza, a magyar Ligaválogatott szakvezetője szűkítette 33 fős keretét, húsz játékossal készül majd a  találkozóra.

"Szerettük volna, ha valamennyi NB I-es klub ad játékost, de a  Magyar Kupa visszavágói miatt a Győr, a Honvéd, a Siófok és az MTK  nem tudja elengedni a futballistáit. Mindenképpen olyan csapatot  szeretnék a pályára küldeni, amely éhes a sikerre, és meg akarja  mutatni, hogy Magyarországnak igenis vannak minőségi játékosai" -  fogalmazott a Vasas trénere.

Erdős László szervező elmondta: az egyeztetések még folynak, de  minimum 35 ezer néző tekintheti meg a találkozót a Puskás Ferenc stadionban. A  jegyek hivatalos értékesítése kedden kezdődött, igaz az interneten  korábban már a belépők egynegyede gazdára talált. A vidéki  szurkolókat támogatandó a MÁV-Start félárú utazást biztosít a  mérkőzés napján.

A magyar Ligaválgatott kerete:

kapusok: Köteles László (Diósgyőr), Németh Gábor (Vasas); védők: Grúz Tamás (Kaposvár), Horváth Gábor (Fehérvár), Laczkó Zsolt  (Vasas), Mészáros Norbert, Leandro (mindkettő Debrecen), Dragóner  Attila (Ferencváros), középpályások: Bori Gábor, Tisza Tibor (mindkettő Újpest), Miskolczi László  (Nyíregyháza), Némedi Norbert (Kecskemét), Horváth András (ZTE),  Farkas Balázs (Fehérvár), Lipcsei Péter (Ferencváros), Sipos Norbert  (Haladás); támadók: Rajczi Péter, Kabát Péter (mindkettő Újpest), Tököli Attila (Paks), Nyerges Krisztián (REAC).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.