Kajak-vb: tízből hét már a zsákban

Tíz érem megszerzését tűzte ki célul Storcz Botond, a magyar kajak-kenu csapat szakvezetője, ám korántsem lenne meglepő, ha „világválogatottja" ennél gazdagabb medálkollekcióval érkezne haza a moszkvai vb-ről. Már csak azért sem, mert az elit alakulat hét arany-, öt ezüst- és öt bronzérmet szerzett a múlt évi duisburgi csúcstalálkozón, s nyolc arany- és öt ezüstmedállal zárta az idei brandenburgi Európa-bajnokságot.
Vajda Attila
Vajda Attila
Kovács Tamás / MTI
Igaz, a krilatszkojei evezős pályán rendezett vetélkedő első döntője azt igazolta, nem árt az óvatosság: az immár a földkerekség legjobbjai közé tartozó Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenupáros csupán ötödik lett fél kilométeren. Hogy azért nyugtatókért senkinek se kelljen nyúlnia, arról a Dream Team, azaz az évek óta veretlen női kajaknégyes gondoskodott: a kvartett ezúttal Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Kárász Anna, Vad Ninetta összeállításban verte tönkre a mezőnyt.

A diadalmas finálé után rendezték a nap egyetlen olyan döntőjét, amelyben nem szerepelt honfitársunk. A tavaly vb-bronzérmes Dombvári Bence egy kilométeren meglepetésre maradt le az „éremfutamról". Ott volt viszont a következő rajtnál kenus kollégája, Vajda Attila. Ám a befutókor úgy tetszett, az olimpiai bajnok klasszisnak sem sikerült a dobogóra állnia, azaz nem éppen álomszerűen alakult a szombat délelőtt... A német Sebastian Brendel ünnepelhetett, s második lett a brazil Dos Santos, Vajda negyedikként ért célba.

Ennek nyomán elmélkedtünk csöppet azon: néhány éve nem gondoltuk volna, hogy lesz olyan szambaországból érkező kenus, aki előkelőbb helyen végez egy vb-n, mint a Neymar-féle futball-válogatott. E rövid gondolati kitérő végül fölöslegesnek bizonyult, mivel a brazil versenyzőt kizárták, minek köszönhetően Vajda a harmadik helyen végzett.

Kozák Danuta, Vad Ninetta, Kárász Anna, Szabó Gabriella (b-j) a dobogón
Kozák Danuta, Vad Ninetta, Kárász Anna, Szabó Gabriella (b-j) a dobogón
Kovács Tamás / MTI

Éppen úgy, mint a Medveczky Erika, Sarudi Alíz kajakpáros egy kilométeren. A férfiak hasonló számában kevesebb sikerélménnyel gazdagodtunk: az ötkarikás bajnok Kökény Roland és Hufnágel Tibor alkotta kettős az ötödik helyen zárta a viadalt. Jobban teljesített a Vass András, Kiss Tamás, Sarudi Pál, Varga Dávid kenunégyes, amely a harmadikként ért célba.

És hogy ne maradjon ezüst nélkül a garnitúra, arról Csipes Tamara gondoskodott a szombat délelőtti programot záró egy kilométeres kajakszólóban: óriási meccset vívott az új-zélandi Hattonnal, aki minimális különbséggel előzte meg.

A magyar válogatott egy arany-, egy ezüst- és három bronzérmet szerzett a döntők első szakaszában.

Délután az öt kilométeres futamokat tartják. Vajda Attila rögtön egy ezüstöt lapátolt össze a kenu egyesek versenyében, majd következett Csay Renáta, aki a bronzot hozta el K-1-ben.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.