Július 6-án lehet MLSZ-elnök Csányi Sándor

A Magyar Labdarúgó Szövetség elnöksége szerdai ülésén úgy döntött, hogy június 14-én alapszabály-módosító közgyűlést, s július 6-án rendkívüli közgyűlést tart. Bár utóbbi napirendjét később adja meg, ekkor kerülhet sor az elnökválasztásra.

Az MLSZ eredetileg május 29-re tervezett alapszabály-módosító közgyűlést, de a keddi hivatalos indoklás szerit a tervezettel kapcsolatban "a tagok jelezték, hogy több időre van szükségük annak tanulmányozására, esetleg újabb javaslatok megfogalmazására, ráadásul jogászok szerint a 15 napos határidő nem a postázásra, hanem a kézhez vételre vonatkozik."

Az MLSZ honlapján olvasható szerdai határozat szerint a szövetség az első rendkívüli közgyűlését június 14-én 11 órára hívja össze a telki Globall Futball Park and Sporthotelbe, a napirenden pedig az alapszabály módosítása, valamint az MLSZ 2010. évi pénzügyi terve szerepel. Az alapszabályt módosító közgyűlésre többek között azért van szükség, mert sajtóértesülések szerint az elnöknek felkért Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója kisebb elnökséggel kíván dolgozni.

Az MLSZ július 6-án 11 órától a telki helyszínen szintén rendkívüli közgyűlést tart - a napirendi pontokat később adja meg -, ekkor választhatják meg elnöknek Csányi Sándort.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.