Mindenesetre Andy Murray a szabadban kezdte és a kissé fullasztó zárt térben nyerte meg a meccsét a kanadai Pospisil ellen, nem könnyen, de nem is nehezen. A vége 3:0 volt, ám jegyezzük meg, hogy a brit kedvenc nem egyszer futott az eredmény után a nagyok árnyékában kissé meghúzódó, ki sem emelt, eredményeivel nem éppen hivalkodó, cseh gyökerű ellenfelével szemben.

Ugyanez Roger Federerrel nem fordult elő. A szettarányt tekintve ő is 3:0-ra nyerte a maga meccsét egy névleg erősebb ellenféllel, a finom kezű, technikás francia Simonnal, Monfils és Berdych „kivégzőjével” szemben; meglehet, a franciára valamilyen álomkór tört rá, mert csak egy játszma erejéig tudott valódi ellenfél lenni. Igaz, Federer, akinek biztosan nem az idei a legjobb éve, nagyon-nagyon jól, a legszebb napjait idézve játszott, kivált a hálónál, ami manapság ritkaságszámba megy.

Ilyenformán kialakult az egyik elődöntő párosítása: Murray–Federer. Kettejüket látva ma egyáltalán nem fogadnék a skótra (tegnap még talán így tettem volna), mert Wimbledon többszörös bajnoka az ugyanitt csak egyszer nyertes Murrayhoz képest olyan könnyedséggel és ökonomikus mozgással teniszezik a füvön, hogy néha azt gondolom: most – még egyszer utoljára? – sem állítja meg senki. Akárhogyan is, őt élvezet nézni.

A tábla másik oldalán a címvédő Novak Djokovicsot a hatalmas adogatásairól ismert, méreteiben is hatalmas Ciliccsel hozta össze a sors, és mivel kettejük tucatnyi eddigi meccsén a horvát egyszer se nyert, kevesen adtak esélyt neki. S mi történt? A világelső szerb ugyan „simán” győzött három szettben, de ragyogó labdameneteket vívtak egymással, és a horvát – csodák csodája – nem a szerváival, hanem az ütéseivel szerzett pontokat.

Szerintem Cilic a tavalyi US Open megnyerése óta nem játszott olyan jól, mint most, de így sem tudott ellenállni az úgynevezett Djokovics-modellnek. Ennek az a lényege, hogy a szerb, amint csak lehet, elveszi ellenfele adogatójátékát, s mivel határtalanul bízik a sajátjaiban, a továbbiakban csak a megszerzett előny megőrzésére törekszik. Most is így történt. Djokovics az első szett legelején, a másodikban a kilencedik, a harmadikban a hetedik játékban „brékelte” Cilicet, és ennyi – szokás szerint – elég is volt.

Gasquet: impozáns fogadás Toby Melleville / Reuters

A teljes papírforma-elődöntőhöz csak az hiányzott, hogy a svájci Wawrinka, a Roland Garros győztese megverje a francia Gasquet-t, aki számomra a mezőny egyik legtechnikásabb, csaknem mindent tudó, ráadásul jól szerváló, nem utolsósorban feltűnően jó szellemű (semmi panasz, fintor, káromkodás) tagját. Rövid leszek: egy remek, igazán szórakoztató párbaj végén, az ötödik szettben a francia három meccslabdához jutott 10:9-nél. Wawrinka, aki éppen adogatott, ebből kettőt kivédett, de a harmadik elúszott neki, ahogyan az elődöntő és az áhított döntő is persze.

A svájci érdeméül legyen mondva, hogy a döntő játszmában 3:5-ről is fel tudott állni, és a legutolsó pillanatig kétessé tette a meccs kimenetelét. Igaz, híres szervái és fonák egyenes elütései erre a napra mintha kissé cserbenhagyták volna. A végére egy jó hír: a Babos, Mladenovic magyar, francia női páros már elődöntős, és Babos a legjobb négyig eljuthat vegyes párosban is, oldalán az osztrák Peyával.