Ma kezdődik az európai vb-selejtezők második őszi szakasza; holnap este a magyar válogatott is pályára lép, ellenfele az Üllői úton a svájci csapat. Négy olyan labdarúgót kérdeztünk a vetélytársról és a mérkőzésről, aki Svájcban futballozott.

Bodonyi Béla 27-szeres válogatott, a Bulle és a Fribourg korábbi játékosa, aki huszonnyolc esztendeje az alpesi országban él: – A bajnokság színvonala nem különösebben magas, bár az FC Basel kitűnő együttes, nagyjából annyira kiemelkedik a mezőnyből, akár a PSG Franciaországban. A svájci válogatottról sokkal jobb a véleményem, mint az alpesi ligáról; kiváltképp a támadójátékosok – Embolo, Saqiri, Mehmedi – veszedelmesek. Azzal együtt is, hogy az együttes újabban kevesebb gyors akciót vezet, mint Ottmar Hitzfeld kapitánysága idején. Vladimir Petkovic szakvezető irányításával több a labdajáratás, de ebben is profi a csapat, nem véletlenül futballozik annyi svájci a legkiválóbb európai bajnokságokban.

Détári Lajos 61-szeres válogatott, aki 1994-ben a Neuchatel Xamax csapatában futballozott, és 1984. augusztus 22-én a Magyarország–Svájc találkozón (3-0) debütált a nemzeti együttesben: – Jól működő, tervszerűen felépített futball a svájci, amely a német labdarúgásra hasonlít. Nálunk viszont az Európa-bajnokság után nem történt meg a precíz kiértékelés, s a szövetségi kapitány, valamint az edzők közötti kommunikáció ugyancsak hagyott kívánnivalót maga után. Ráadásul az európai kupák selejtezőiből ripsz-ropsz kiestek a magyar résztvevők, azaz visszazökkentünk a hazai valóságba, jobban néztünk ki az Eb előtt… A fegyelem megbomlani látszik, pénteken e miatt sem mi vagyunk az esélyesek.

Nagy Antal 32-szeres válogatott, 1987 és 1992 között az Yverdon labdarúgója: – Svájc három évtizeddel ezelőtt megteremtette azt, amit mi szeretnénk véghez vinni mostanában. Megfelelő utánpótlás felnevelésével több generáció játékosait tette versenyképessé olyannyira, hogy képviselőik ma már hemzsegnek a külföldi bajnokságok mezőnyében. A jelszó annak idején a minél több futballozó gyerek és a bajnokság átszervezése volt; mindkét szlogen valóra vált, és létrejötte hasznot hajtott. Hajdanán az esetek többségében úgy mentünk Svájcba, hogy a Toblerone és a prémium biztos, ám tartok tőle, most visszacsap a tanítvány.    

Vanczák Vilmos 79-szeres válogatott, aki 2007 és 2016 között – mi alatt klubjánál harmincegy edző váltotta egymást – 292 mérkőzést vívott a Sion együttesében, s a svájci gárda csapatkapitánya is volt: – Abban a szűk évtizedben, amelyet az alpesi országban töltöttem, jelentősen fejlődött a svájci futball. A szembeszökő szervezettség következtében olyan ­fiatalok sorát képezte, akiket jó pénzért el lehetett adni. Nőtt tehát a büdzsé, emelkedett a nívó. Ebből fakad, hogy egyénileg a svájci válogatott labdarúgóinak többsége jobb a magyaroknál, és valószínűleg uralják is az Üllői úti pályát. Ebből azonban nem feltétlenül következik a győzelmük, mert csapatként nem annyira erősek. A játékosok jó része nem kötődik eléggé Svájchoz, és nehézséget okoz, hogy a keret idegen származású tagjai az országon belül is különböző nyelvterületekről érkeznek. Számukra nem kétszer kettő, hogy egy született német-svájci előbb-utóbb tökéletesen beszél franciául is. Ám ez csak akkor kerül a felszínre – és akkor sem mindig –, ha nem megy a játék. Ha megy, senki nem törődik vele.