Az ifjú elöljáró célja elsősorban az volt, hogy szponzori kört vonjon az egyetlen támogatót - a vasúttársaságot - fölmutató egylet köré. Az első húsz szponzor megszerzése „nem volt nehéz", miközben Török szerteágazó kapcsolatrendszerre tett szert. Az osztrák állami légitársaságtól a neves sportszercégen át a húsipari gigászig megannyi cég dotálta immár Sopron mind nevesebb csapatát, amely még 1993-ban szerezte első bajnoki címét. Hogy aztán - Balogh „Bubu" Judittal és Saeed Armaghani edzővel - újabb csúcsot hódítson meg: 1998-ban elnyerte a rangos Ronchetti Kupát.

„Ahhoz az évadhoz kötődik sportvezetői pályafutásom legszörnyűbb élménye is - említi Török. - Tudniillik a szövetség nem engedélyezte a bajnoki döntő nyitányának későbbre halasztását, így gyakorlatilag még ott voltunk a soproni városháza erkélyén a Ronchetti-trófeával, amikor megkezdődött a finálé. A frissebb Pécs az első meccsen ellopta tőlünk a pályaelőnyt, végül az aranyat is. Egy év múlva viszont már mi ünnepeltünk."

A 2002-ben újra NB I-es aranyérmes társulat élete akkortájt hektikusnak volt mondható; kivált, mert időközben - egymást „váltva" - a GYSEV mellett két főtámogató is kiszállt. A mélypont a 2002/2003-as évadban jött el, amikor számos légiós bevonásával „megpróbáltunk sztárcsapatot építeni"; a külhoni spílerekből „egészségtelenül sok" lett, az edző szezon közben távozott... „A bajnokságban a harmadik helyen végeztünk, ami maga volt a szakmai bukás, miközben a három szponzor közül akár egy kiválása is bedönthette volna a klubot" - eleveníti fel Török, aki újabb támogatók bevonása mellett új, fiatalokra épülő koncepciót hirdetett. Edzőnek szerződtette a Rózsaheggyel anno két Euroliga-győzelmet ünneplő Natalia Hejkovát - „neki azt mondtam: hozhat néhány rutinos légióst, de a magot ifjú magyar játékosok alkotják" -, s a szlovák trénernő mellé rendelte az eladdig korosztályos válogatottaknál, illetve soproni fiókcsapatnál dolgozó, akkor alig harmincéves Székely Norbertet.

„De hiába tettem volna bármit, ha Farkas Balázs és Zöldi Péter, a jelenlegi névadó szponzor két tulajdonosa nem áll mögénk: a strukturális változásokat nélkülük aligha léphettük volna meg."

A titánok mind jobban „jöttek föl" - például a mára már meghatározó Honti Kata -, s bár első lépcsőben nem vártak nagy eredményt, „tudtuk, hogy az irány helyes, és ha így folytatjuk, lesz mit ünnepelni". Ebben az időszakban jobbára ezüstérmeket gyűjtött a Sopron: a pécsi szurkolók csak „Silver Zolinak" nevezték az elöljárót, aki a terv harmadik évében már nem örült a második helyeknek. „Többször is hajszállal maradtunk le az aranyról. Ekkor léptem, s a szerződése lejártával búcsúzó Hejková helyére kineveztem a még mindig csak harminckét éves Székely Norbit. Sokan kinevettek ezért..."

Hogy aztán arcra fagyjon a mosoly: Székellyel a bajnokság és a Magyar Kupa legutóbbi két kiírását egyaránt megnyerte az együttes, amely az NB I idei alapszakaszát elsőként zárta, favoritja a hét végi, soproni kupadöntőnek, nem utolsósorban legfiatalabb átlagéletkorú és legkisebb költségvetésű klubként bejutott az Euroliga április elején esedékes négyes döntőjébe. Hogy mi a titok? „Noha mostanság aranyakat nyerünk, nem szállt a fejünkbe a dicsőség. Ha egy fiatal elmegy, hozunk helyette még fiatalabbat, és dolgozunk, dolgozunk. És talán az sem mellékes, hogy nem rakunk a lányokra terhet, nem tűzünk ki konkrét célt: az évad előtt csak annyit mondtunk, minden sikernek örülni fogunk."

Sokat örülnek mostanság Sopronban, ahol az építkezés jegyében a csapatot működtető kft. - 2005-től, tízéves üzemeltetési szerződés keretében - immár multifunkcionális, Törökék elképzelései szerint felújított arénát üzemeltet: a sportprogramok mellett mindenféle koncert (stb.) színesíti a műsort. „Elton John Aida című musicalje komoly pénzügyi pluszt is hozott" - mondja a direktor.

A kérdés már csak az, mi lesz a csapat számára történelmi, salamancai Final Fouron. A válasz aligha meglepő: „Cél nincs. Ha csak annyiban nincs, hogy mi minden mérkőzésen győzni akarunk."

Többségében sikerül is...

Török Zoltán