Jégkorong: Ez az év is jól kezdődik...

„Kiábrándító vereség" – írta a Fehérvár honlapja az újév első napján, miután a magyar együttes 2:1-re kikapott attól az Olimpi­jától, amely úgy áll az osztrák ­jégkorong-bajnokság utolsó helyén, hogy az utolsó előtti Inns­bruckkal szemben tizenhat pont a hátránya. Ennek megfelelően mindössze 810 néző jelent meg a ljubljanai Tivoli csarnokban, ahol kiderült, hogy székesfehérvá­riak számára egyáltalán nem nyerő szám a huszonegy, elvégre az alapszakasz eddigi harmincnyolc fordulójában éppen huszonegyszer maradtak alul.

Az első gólt a második harmadban Koblar szerezte, majd Kóger még ugyanebben a szakaszban egyenlített. Az utolsó játékrész ötödik ­percében Sotlar pattintotta a korongot Hetényi hálójába, a hátralévő ­negyedórában pedig maradt minden a „régiben" (2:1).
A felsőházi rájátszásra mindinkább csökken a fehérváriak esélye, elvégre ilyen játékkal a középszakasz két alsóházi helyének valamelyikét sem lehet megszerezni, márpedig arra lenne szükség a legjobb nyolc közé jutáshoz.

További eredmények:

Salzburg–Dornbirn 5:1, Linz–Znojmo 4:5 (úgynevezett szétlövés után), Vienna–Graz 3:1, Villach–Bozen 6:4, Klagenfurt–Innsbruck 4:3.

Az állás:

1. Salzburg 78 pont, 2. Linz 76, 3. Znojmo 65, 4. Dornbirn 65, 5. Villach 64, 6. Vienna 61, ...9. Fehérvár 51.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.