Jeges MAC

Amíg mások a strandon süttetik tetszőleges testrészüket, vagy bármilyen alternatív hűsölési lehetőséget keresnek a menetrendszerű hőségben, vannak olyanok, akik sokkal egyszerűbben megoldják a kérdést: például hamarosan megkezdik az előkészületeket az ősszel rajtoló jégkorongbajnokságra.

Ehhez persze nem árt, ha a csapat, amelyben az ember játszik, nagyjából készen is áll addigra. A magyar sorozat újoncainak egyike, a MAC Budapest meglehetősen komolyan is veszi az együttes keményre gyúrását. A jeget megelőzte az erősítési hullám: a MAC leigazolta például a szapporói hős Tokaji Viktort, valamint az előző évad legjobb kapusának választott Bálizs Bencét, akit Hetényi Zoltán óta a legnagyobb hazai tehetségnek tartanak a poszton.

Majoross Gergely: Miskolc után Budapest
Majoross Gergely: Miskolc után Budapest
Mirkó István / Népszabadság/archív

A MAC-ról fontos tudni, hogy ez idáig főleg az utánpótlásban töltött be szerepet, tavaly pedig már részt vett a Magyar Kupában, amelyben – a rendszer sajátossága miatt – egyetlen meccs adatott neki: az Újpest alaposan elpáholta. Ez azonban senkinek nem szegte a kedvét, az utánpótláskorú srácok már akkor jelezték, hogy itt vannak, és tényezők kívánnak lenni. Az utánpótlásért felelős Marton Tibor úgy nyilatkozott, hogy „a klubot egészen konkrétan a nulláról” építették fel a rendszerváltás óta; ez tetőzik a felnőtt bajnoki szerepléssel.

Az pedig természetes, hogy a juniorkorú játékosokra kettőzött figyelem hárul: az, aki bizonyít, máris mehet a Kisstadionból a Tüskecsarnokba, a „nagyok” edzésére. A felnőtt-tréningeket a szintén újonnan szerződtetett Majoross Gergely vezeti. Ő tavaly mindent megnyert Miskolcon, amit csak lehetett, bónuszként pedig Krakkóban mint másodedző segítette a válogatottat a feljutásban.

A mester természetesen ütőképes csapatot szeretne, de neki és egyetlen hokisnak sem lesz könnyű dolga: ahhoz például, hogy valaki Tokaji bekkpárja lehessen, tizennégy emberrel kell megküzdenie a nagycsapatba kerülésért. Ám ha sikerül, akkor az ellenfeleknek tényleg fel kell kötniük a korcsolyát.

Másodjára Kanada

Május 7-én a szlovákok ellen kezd, másnap pedig a címvédő kanadaiakkal szemben folytatja szereplését a magyar jégkorong-válogatott a jövőre Oroszországban rendezendő A csoportos világbajnokságon. A nemzetközi szövetség által tegnap közzétett részletes program szerint Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese Szentpéterváron lép fel (a másik nyolcas mérkőzéseit Moszkvában játsszák), s a folytatásban a következő sorrendben találkozik riválisaival a 6000 férőhelyes Jubilejnij Sportpalotában: Franciaország, Finnország, Egyesült Államok, Fehéroroszország, Németország. Amint az köztudomású, a magyarok legutóbb 2009-ben szerepeltek a világ legjobbjai között, s akkor – más lebonyolításban – hat vereséget szenvedve búcsúztak az élvonaltól.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.