Janicsék szétlövésre kényszerülnek

A 2004-es athéni olimpia bajnoka, Janics Natasa legyőzte a friss Eb-aranyérmes Kozák Danutát a Szegeden rendezett kajak-kenu országos bajnokság, egyben világbajnoki válogató 500 méteres számában, így ebben a kategóriában úgynevezett szétlövés dönt majd a vb-induló személyéről.

Az első, júniusi válogatón győztes Kozák ezúttal csak negyedik lett Janics, Benedek Dalma és a világbajnoki címvédő Kovács Katalin mögött. Utóbbi így már biztosan nem ismételheti meg tavalyi sikerét.

Kozák és Janics párosban is összecsaphat kedden, ugyanis ezúttal a kétszeres ötkarikás bajnok Kovács, Janics duó nyert az első fordulóban győztes Kozák, Szabó Gabriella kettős előtt.

A férfi kenu egyeseknél szintén pótválogató dönt 500 m-en, mivel az Eb-n indult Korisánszky Péter Dániel ezúttal csak harmadik lett, az első helyen pedig Nagy Péter ért célba.

A férfi kajakosoknál a Trasonában meglepetésre első Szalai Tamás újra legyőzte Vereckei Ákost, így ő már biztosan tagja az augusztusi, poznani vb-re utazó magyar csapatnak.

A férfi párosoknál a kajakos Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor és a kenus Széles Gábor, Varga Dávid megismételte júniusi sikerét, azaz ők is készülhetnek a világbajnokságra.

A 500 m-es négyesek versenyei csak az ob programjába tartoztak bele, nem válogatók.

Férfiak:
     K-1:
1. Szalai Tamás (Domino Honvéd) 1:38.227 p
2. Vereckei Ákos (Domino Honvéd) 1:39.001
3. Kökény Roland (Esztergom) 1:40.897
    K-2:
1. Kammerer Zoltán, Kucsera Gábor (Graboplast Győri VSE, Kőbánya SC) 1:30.035
2. Kökény, Szalai 1:30.701
3. Dombvári Bence, Holpert Ervin (Domino Honvéd) 1:30.749
    K-4 (csak ob):
1. Vereckei, Kucsera, Hadvina Gergely (Kőbánya SC), Kammerer 1:21.457
2. Holpert, Kerék László, Papp Sándor, Szalai (Domino Honvéd) 1:22.345
3. Varga Buda, Rónai Gábor Mihály, Rappaport Márk Tamás, Cziriák Norbert Bence (Lágymányosi Spari) 1:25.069
    C-1:
1. Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 1:51.678
2. Sáfrán Mátyás (KSI) 1:52.182
3. Korisánszky Péter Dániel (Csepel) 1:53.652
    C-2:
1. Széles Gábor, Varga Dávid (Győri Graboplast VSE, MTK) 1:40.660
2. Sáfrán Mátyás, Sáfrán Mihály (KSI, Kaposvár) 1:41.098
3. Vass András, Kiss Tamás (Dunaferr, Csepel) 1:45.070
    C-4 (csak ob):
1. Varga, Széles, Mike Róbert, Tóth Márton MTK, Győri Graboplast VSE, BKV Előre) 1:36.128
2. Györe Attila, Kövér Márton, Volein Viktor, Jakus Zoltán (Csepel) 1:38.042
3. Viktor Endre, Fehér Imre, Molnár Mihály, Prancz Zoltán (Atomerőmű SE) 1:38.444

Nők:
    K-1:
1. Janics Natasa (EDF Démász-Szeged) 1:49.325
2. Benedek Dalma (MTK) 1:50.435
3. Kovács Katalin (Domino Honvéd) 1:50.651
4. Kozák Danuta (Domino Honvéd) 1:51.155
    K-2:
1. Kovács, Janics 1:37.790
2. Kozák, Szabó Gabriella (Domino Honvéd) 1:38.324
3. Benedek, Medveczky Erika (MTK) 1:43.610
    K-4 (csak ob):
1. Sarudi Alíz, Faldum Bereniké, Benedek, Medveczky (MTK) 1:39.483
2. Baráth Brigitta, Szakolczai Fédra, Gutyina Kinga, Szilvásy Nóra (KSI) 1:40.215
3. Bara Alexandra, Tóth Dzsenifer, Groholy Orsolya, Dira Zsófia(KSI) 1:40.647

A legrövidebb távon, 200 m-en nem maradt nyitott kérdés a csapattagságot illetően a kajakosok és kenusok szegedi országos bajnokságának, egyben világbajnoki válogatójának vasárnapi döntői után, ugyanis minden számban az az egység győzött, amely az első, júniusi válogatót is megnyerte. Ennek értelmében a táv egyes és páros számainak ob-aranyérmesei utazhatnak az augusztusi, poznani vb-re. 

200 m:
Férfiak:
    K-1:
1. Molnár Péter (Tiszaújváros) 35.738 mp
2. Gyertyános Gergely (UTE) 35.942
3. Boros Gergely (Atomerőmű SE) 36.218
    K-2:
1. Beé István, Dombi Rudolf (Domino Honvéd, Építők Margitsziget) 32.954
2. Dudás Miklós, Kadler Viktor (Bakó Kajak AVSE, Graboplast Győri VSE) 33.290
3. Boros G., Sík Márton (Atomerőmű SE, EDF Démász-Szeged) 33.308
    K-4 (csak ob):
1. Gyertyános, Boros G., Gyökös Lajos (EDF Démász-Szeged), Sík 30.957
2. Bodor Attila Márk, Kovács László, Varga Norbert, Tóth Róbert (EDF Démász-Szeged) 32.301
3. Kassai Álmos, Csamangó Attila, Barta Csaba, Bagó Zsolt (BSE-ESMA, EDF Démász-Szeged, Delta) 32.631
    C-1:
1. Kovács Gergely (BSE-ESMA) 40.491
2. Horváth Gábor (EDF Démász-Szeged) 40.761
3. Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 41.433
    C-2:
1. Kovács Gergely, Végh Attila (BSE-ESMA) 37.741
2. Lantos Ádám, Nagy Péter (Graboplast Győri VSE) 37.825
3. Horváth Gergely, Németh Szabolcs (MTK) 38.125
    C-4 (csak ob):
1. Bozsik Attila, Horváth Gábor, Kovács Gergely, Balázs Péter (BSE-ESMA. Démász-Szeged) 35.780
2. Varga Dávid, Széles Gábor, Horváth Gergely, Németh Szabolcs (MTK, Graboplast Győri VSE) 36.710
3. Végh Attila, Viktor Endre, Fehér Imre, Prancz Zoltán (BSE-ESMA, Atomerőmű SE) 37.292
    nők:
    K-1:
1. Janics Natasa (EDF Démász-Szeged) 39.929
2. Paksy Tímea (MTK) 41.477
3. Hegyi Zomilla (KSI) 41.795
    K-2:
1. Kovács Katalin, Janics (Domino Honvéd, Szeged) 38.873
2. Tóth Dzsenifer, Szabó Petra (KSI, Szolnok) 39.893
3. Csernák Edina, Csernák Petra (Domino Honvéd) 40.673
    K-4 (csak ob):
1. Baráth Brigitta, Szakolczai Fédra, Grolholy Oroszolya, Dira Zsófia (KSI) 38.436
2. Bara Alexandra, Gutyina Kinga, Szilvásy Nóra, Vizi Orsolya (KSI) 38.688
3. Mészáros Alexandra, Varga Györgyi, Sárosi Réka, Bojtár Zsófia (Lágymányosi Spari) 38.712
    C-1:
1. Marschalkó Alexandra (Csepel) 56.714
2. Kálmándy-Pap Kamilla (Pécs) 1:03.182 p
3. Fridli Bettina (Csepel) 1:11.066

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.