Janics Natasa szerb színekben indul Rióban?

Egy szerb edző szerint hamarosan szerb színekben versenyez Douchev-Janics Natasa háromszoros olimpiai bajnok kajakos, aki egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a londoni játékokat. A versenyző menedzsere és klubjának igazgatója ugyanakkor cáfolja ezt a hírt.

A Magyar Szó című lap internetes kiadásának csütörtöki tájékoztatása szerint a szerbek számára bombasztikus hírt Dragan Plavsic, az olimpián nyolcadik női kajakkettes, Nikolina és Olivera Moldovan edzője árulta el a Szerb Rádió és Televízió vendégeként.

"A Szerb Olimpiai Bizottság elnöke, Vlade Divac jelenleg is megbeszéléseket folytat Natasával, s véleményem szerint nagyon gyorsan sikerül megegyezniük" – mondta Plavsic, aki hozzátette, hogy a témával kapcsolatban jobb lenne, ha Divac nyilatkozna, mivel ebben ő az illetékes.

A Délmagyarország megkérdezte a kajakos menedzserét és klubjának igazgatóját, de mindketten cáfolták, hogy a versenyző a távozást fontolgatná.

"Minden pletykának van valami alapja - reagált a delmagyar.hu-n Csonka Gábor menedzser. - A londoni olimpián, amikor Natasa befejezte a 200 méteres döntőt, akkor szomorúan ült a mólón. Egyszer csak azt vette észre, hogy beárnyékolja valaki, majd egy hatalmas embert látott maga mellett. Ekkor ismerte meg, hogy az egykori kiváló kosárlabdázó, a szerb legenda, Vlade Divac, a Szerb Olimpiai Bizottság elnöke tornyosul mellette. Divac átölelte, és gratulált neki - ennyi történt, nem több. Natasa életében először találkozott Divaccal, azonban a gratuláción kívül semmi másról nem beszéltek."

"Natasát 2012. december 31-ig szerződés köti az EDF DÉMÁSZ-Szeged Vízisport Egyesülethez - jelentette ki Petrovics Kálmán, a szegedi klub igazgatója. - A folytatással kapcsolatos tárgyalások még nem kezdődtek meg, hiszen Natasa nincs is Magyarországon. Egyértelmű, hogy azt gondoljuk, marad, hiszen Szeged annak idején befogadta, szerette és szereti is, ha viszont másképp képzeli a pályafutását, nyitottak vagyunk a tárgyalásra. Hivatalosan még senki sem keresett meg bennünket, így sem a szerb szövetség, sem Natasa."

A Magyar Szó felidézi, hogy Douchev-Janics a 2000-es olimpián még jugoszláv színekben indult, s negyedik lett, utána azonban - mivel nem kapta meg az államtól a minimális támogatást - úgy döntött, hogy Magyarországon folytatja pályafutását. A 30 éves, bácskapalánkai születésű Janics eddig három arany-, két ezüst- és egy bronzérmet nyert Magyarországnak az ötkarikás játékokon, a világbajnokságokon pedig 22 érmet gyűjtött be, s 18-szor állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.