Olimpia: Budapest a végső ötösben

Az ábécének köszönhetően Budapesttel kezdődik a Nemzetközi Olimpiai Bizottság honlapján tegnap óta elérhető lista, amely a 2024-es nyári játékokra kandidálók nevét tartalmazza.

A magyar főváros mellett Hamburg, Los Angeles, Párizs és Róma jelentkezése érkezett meg a szeptember 15-i határidőig, vagyis immár hivatalos: a magyar aspirálónak – Toronto utolsó pillanatban történt visszalépését követően – négy vetélytárssal kell megküzdenie a rendezésért.

Amikor a MOB döntése megszületett a pályázatról
Amikor a MOB döntése megszületett a pályázatról
Földi Imre / Népszabadság

Thomas Bach NOB-elnök odáig ment, hogy kijelentette: „Öt világklasszis pályázónk van!” Hozzátette: a NOB a győztes városnak – szemben a jövő évi rendező Rio de Janeiro számára folyósított 1,5 milliárd dollárral – már 1,7 milliárd dolláros támogatást nyújt majd. Kiemelte továbbá, hogy a helyszínválasztás során ezúttal nem az lesz a döntő, melyik város nyújtja a legmegfelelőbb infrastruktúrát, hanem az: melyik pályázó akarja igazán az olimpiát, s hogy fejlesztései, létesítményei hosszú távon hasznára lesznek-e a rendezőnek.

Amint az köztudomású, a NOB 2017 szeptemberében Limában dönt majd a a 2024-es házigazdáról.

Ezt megelőzően feladatok sora vár a kandidálókra. Egy hónap múlva, október 16-án például át kell utalniuk a pályázat első, 50 ezer dolláros részletét, majd négy hónappal később el kell juttatniuk dokumentációjukat olimpiai víziójukról, koncepciójukról és stratégiájukról. A jövő év júniusában határoz a nemzetközi testület arról, mely városok alkalmasak arra, hogy a procedúra második szakaszában is részt vegyenek.

Néhány héttel később válik esedékessé a második 50 ezer dolláros részlet átutalása, októberre pedig el kell készíteni az újabb pályázati anyagot a játékok tervezett irányítási elképzeléseiről, a jogi háttérről és a költségvetésről. Az év végére pedig az is kiderül, melyek azok az aspiránsok, amelyek folytathatják a versenyfutást a harmadik, mindent eldöntő szakaszban is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.