Irtózatos különbség mutatkozott az Inter dinamikus négyese (Zanetti, Muntari, Cambiasso, Sneijder) és a Milan álló csillagai (Beckham, Gattuso, Pirlo) között a középpályán, ráadásul a sérült Nesta helyén a még „Garibaldival együtt küzdő" Favalli szerepelt a vörös-fekete védősorban, így a derbi első félórájában az Internazionale minden kontrája „életveszély" volt. Sneijder előbb távolról a jobb kapufát, majd - ziccerben - Didát találta el, aztán Milito szintén a kapusba lőtt. Addigra azonban már vezetést szerzett az argentin csatár, miután Abate - hallatlan előzékenységgel - fejjel, de nem ésszel tálalt gólpasszal lepte meg őt (10. perc: 1-0).

A fölény nyilván tovább is tartott volna, ha a játékvezető fülébe feltehetően nem Petrarca-szonetteket súgdosó Sneijdert nem állítja ki Rocchi, de a mérkőzés bírája a 27. percben felmutatta a piros lapot, majd azzal „egyenlített", hogy a Ronaldinhót kézzel szerelő Maicont (s vele az Intert) megmentette a büntetőtől.

„Másik" találkozó kezdődött tehát, és a szünet utáni szakasz elején a Milan szorongatott úgy, ahogyan az első félidő kezdetén az Internazionale. Ez - a létszám-differencián túl - annak is volt tulajdonítható, hogy Leonardo edző a támadófedezet Seedorfot küldte be a (legalábbis szerepköre szerint) védekező Gattuso helyett, és a brazil tréner csaknem ászt húzott a talonból: Seedorf négyméteres fejesét hárította Julio Cesar - talán ő sem tudja, hogyan... Ám, miközben a Milanból szinte már mindenki „fölment", Milito kiugratta Pandevet, aki pechesen a jobb kapufára emelt. De nem sokáig mérgelődött emiatt, a 65. percben ugyanis prímán a bal felső sarokba küldte a húszméteres szabadrúgást (2-0). A Milanon még az sem segített, hogy Lucio kezezése nyomán Rocchi a 91. percben már 11-est ítélt - és kiállította Luciót is -, mert Ronaldinho büntetőjét Julio Cesar kiütötte.

A címvédő-listavezető tehát megerősítette elsőségét, ráadásul az is kiderült kéken-feketén, hogy a két örök rivális közül jelenleg melyik a vitán felül erősebb...