Ibériai diadalmenet

A labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének második napján az ibériai csapatok egyaránt 3-1-re nyertek: a Barcelona Párizsban a PSG ellen, míg a Porto hazai pályán a Bayern München ellen dia­dalmaskodott. A francia bajnoknak már reménytelen a helyzete, a Portóra még kemény meccs vár a vissza­vágón.
Eltiltás miatt sem Ibrahimovic, sem Veratti nem léphetett pályára a párizsi együttesben, a spanyol csapatban pedig hasonló okok miatt­ Dani Alves hiányzott. A Barcelona kezdett jobban, Messi nagy lövését a kapufa mentette. A 18. percben azonban szomorkodhattak a PSG-hívek, ugyanis Messi passza után Neymar talált a bal alsó sarokba.
Fotó: Gonzalo Fuentes / Reuters

A gól után feljött a PSG, Cavani hagyott ki több helyzetet. A folytatásban Pastore célozta meg távolról a vendégek kapuját, de Ter Stegen hárítani tudott. Nem sokkal később Rabiot adott munkát a spanyolok német kapusának. Hiába próbálkozott azonban a hazai együttes, a spanyol csapat a 67. percben tovább növelte előnyét, miután Luis Suárez több játékost is megtréfálva került helyzetbe, s nem is hibázott. S még nem volt vége: a 79. percben Suárez ismét gyönyörű gólt szerzett, majd Van der Wiel szépített (1-3).

A másik találkozón meglepetésre már a 3. percben megzördült a tartalékos – sérülés miatt nem játszhatott Alaba, Ribery, Robben és Schweinsteiger – vendégek hálója: a kapus Neuer szabálytalansága miatt megítélt büntetőt Qua­resma értékesítette. S a hazaiak portugál támadója a 10. percben is megörvendeztette híveit: Dante elvesztette a labdát, Quaresma lacsapott rá, és 12 méterről megszerezte a második gólját. A 28. percben szépített a német csapat, a portói védők rossz helyezkedését, használta ki Thiago (2-1).

Fotó: Rafael Marchante / Reuters

A szünetet követően Neuer kirúgása után a labda az ellenfélhez került, Casemiro saját térfeléről kapura emelt, de a világbajnok játékos még időben visszaért állomáshelyére. Majd néhány perccel később Danilo lövésébe beleért Boateng, lábáról a léc alá pattant volna a labda, Neuer hatalmas bravúrral hárított. Ám a 65. percben már ő is tehetetlen volt: védelmi hiba után Martinez elé került a labda, aki Neuert kicselezve lőtt a hálóba. (3-1).

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.