Quigley, a pécsi klasszis speciel a körmét is piszkálgatta kicsit, miközben a házigazda Pécs, illetve a Sopron játékosai közül nyilván nem Griffin, Holt vagy Coleman volt az, aki a legátszellemültebben vágta ki a vigyázzt. A „magyar bajnoki döntő, 2011...” fordulatot persze meghagynánk másoknak, jóllehet a balsorsot hallgató légiót látva a valóságtól elrugaszkodottnak aligha nevezhetnénk az esetleges „mitől is az?” fölvetést.

Akárhogyan is, az első negyedben akár beföldi, akár határon túli kosárlabdázóhoz került a labda, meglehetősen kapkodó játékot konstatálhattunk, főként a címvédő baranyaiaktól, akik közül legföljebb az elnyomhatatlan Iványi volt elemében. A fehér mezesek „törzsgárdistája” nem csupán motiváltan, hanem eredményesen ügyködött, társai közül pedig nem egyről feltételezni lehetett, hogy azt sem sejti, hol van. Quigley ekkor még csak kereste magát, a honosított Krnjics a kosarat sem találta el, míg a soproniak produkcióját tekintve annyit mindenképpen rögzíthettünk: náluk többen is maguknál vannak. A látogatók kiegyenlítettebb összteljesítménye a második szakaszban már kevéssé látszott, s nem csupán azért, mert az olykor „kamikáze-mutatványokba” forduló, pörgős találkozó nagyszünetében 36:38 állt az eredményjelzőn, hanem azért is, mert a pécsi első sor kvázi hősiesen kompenzálta saját kispadosainak tehetetlenségét a jobb rotációs lehetőségekkel bíró, a terheket jobban elosztani képes soproniakkal szemben. A nehezen belendülő Ouigley például tizenkét pontot vállalt addig, ám nem volt kétség: ha a mecseki cserék nem nőnek föl a feladathoz, szempontjukból a meccs csúnya véget ér...

A válogatott Fegyvernekynek a 25. percben sikerült megszereznie első mezőnykosarát is; hát, igen, továbbra sem ő húzta a Pécset, hanem az Iványi, Quigley, Griffin trió. „Odaát” a príma Coleman mellett nem ketten igyekeztek; hol Tamane és Holt, hol Honti és – laza hármassal – Németh mutatta meg a két csapat állománya közti különbséget, s bizony már közelebb voltunk a záró szakaszhoz, amikor a pécsi Sarok triplával jelezte: elvileg ő is a pályán volna. Az utolsó tíz percre 61:57-tel fordult a döntőt 0:2-ről kezdő Sopron, s bár a negyed elején úgy festett, a Pécs elfáradt, Djokics csapata elképesztő energiákat mozgósított a fordításért. Quigley már szinte a reklámtábla mögött ülők öléből is talált, hogy aztán elérkezzünk az utolsó perchez, amikor (72:72-nél) hibák sora következzen...

A hosszabbítást Székely tréner Soprona bírta jobban: 83:79-re győzött (Holt 24, Coleman 17 pontjával), s jutott föl az előzőleg mecsekiek által bejárt csúcsra. Hm, kemény túra volt, de feltétlen elismerésünk.