Horváth Ferenc: A Fradit sem fogjuk békén hagyni

A nemzetközi kupaszereplés kiharcolása a célom - mondta Horváth Ferenc, a bajnok Videoton FC kedden kinevezett új vezetőedzője szerdai bemutatkozó sajtótájékoztatóján.
A tréner szerint a klub jelenleg nem azt a helyet foglalja el az OTP Bank Liga tabelláján, amit a játékosállománya alapján kellene.

Úgy vélte, Magyarország egyik legjobb csapatánál dolgozhat, ahol a futballisták egyénileg kiválóak, ám csapatként nem funkcionálnak tökéletesen. Elsődleges feladatának nevezte ezért, hogy a játékosokból igazi csapatot formáljon, amire a bajnoki szünetben lesz lehetősége. Hozzátette: olyan játékosokat szeretne a pályán látni, akik "meghalnak a győzelemért és a Videotonért".

Horváth Ferenc kiemelte: a klub régóta a "szíve csücske", amelyhez komoly érzelmek kötik. Szerződése hét hónapra szól, de akár egyetlen találkozóra is vállalta volna a feladatot - mondta, hozzátéve: mindig is szeretett volna a Videoton edzője lenni, vagyis nagy álma teljesült.

Kovács Zoltán sportigazgató hangsúlyozta, hogy elsősorban külföldi szakemberben gondolkodtak, de az idő rövidsége miatt nem sikerült külföldi edzőt szerződtetniük. Megjegyezte, hogy Horváth Ferenc tökéletesen megfelel annak a profilnak, amit az edzőkeresés elején feltételként felállított, ráadásul komoly fehérvári kötődése van.

Kérdésre válaszolva elmondta: nagy kihívás a szezon megmentése a rossz idénykezdet után, de az edző meg fogja oldani a feladatot. Amennyiben teljesíti a célokat, nagyban megnehezíti majd a vezetőség dolgát, mert a tréner konkrétan héthónapos projektre szerződött a klubhoz - tette hozzá.

A sportigazgató megerősítette, hogy a nemzetközi kupaindulás és a Magyar Kupa-győzelem a Videoton célja, de a "Fradit sem fogják békén" hagyni, még akkor sem, ha 19 ponttal áll előttük a táblázaton.

Kovács Zoltán közölte, hogy az eddigi megbízott vezetőedző, Pető Tamás marad a klubnál és Szamosi Tamással közösen lesz Horváth Ferenc pályaedzője.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.