Bundabotrány: Honvéd, vigyázz!

A Honvéd is érintett abban a sportfogadási botrányban, amellyel kapcsolatban szerdára az UEFA nyoni székházába rendelték a belga, a bosnyák, a horvát, a magyar, a német, az osztrák, a svájci, a szlovén és a török szövetség illetékeseit. A vádaskodásnak viszont tényleg nincs értelme addig, amíg az UEFA nevükön nem nevezi a bűnösöket.

Háromórás tanácskozás végén az európai szövetség hét olyan, az UEFA égisze alatt zajló idei mérkőzést nevezett meg, melynek szereplői közül az egyik fél - illetve, annak egy vagy több játékosa, esetleg vezetője - gyanúba került. (Az MLSZ-t Bienerth Gusztáv nemzetközi igazgató és Horváth Péter elnöki titkár képviselte; utóbbi a távolmaradó elnök, Kisteleki István „személyes megbízottjaként".)

A szóban forgó hét találkozó (félkövér betűvel a vétkesnek vélt csapat):

Fenerbahcse-Honvéd 5-1 (Európa Liga-selejtező, harmadik forduló);
Stabaek-FK Tirana 4-0 (Bajnokok Ligája-selejtező, második forduló);
Bnei Yehuda-Dinaburg 4-0, 1-0 (EL-selejtező, második forduló, mindkét mérkőzés);
Vllaznia-Rapid Wien 0-5, 0-3 (EL-selejtező, második forduló, mindkét mérkőzés);
Ljubljana-Metalurg Donyeck 3-0 (EL-selejtező, harmadik forduló).

A lista nem mondható túlságosan terjedelmesnek, ám fogadási csalásból egy is sok... És George F. Hemingway, a Honvéd klubtulajdonosa már előrevetítette, mi történik: "Valószínűsíthető, hogy a magyar hatóságok és a magyar futballtársadalom egy listával fog szembesülni, mely listán vélelmezhetően manipulált mérkőzések lesznek felsorolva. Ez magában - sajnos - rosszabb, mint a semmi. Miért? Egy, csupán a mérkőzéseket tartalmazó lista csak a klubokat hozza hírbe, minden eredmény nélkül. Hacsak bizonyíték nincs arra, hogy maga a klub vezetősége vagy tulajdonosi köre vett részt a csalásban, akkor a játékosok neve és a megfelelő bizonyíték hiányában csak gyanú, sár, impotencia, és a magyar futball további lejáratása lehet az eredmény."

Majd a hét inkriminált találkozó nyilvánosságra hozása után a Honvéd közleményt adott ki. Ebben ez áll: "Minden, a csapattal kapcsolatos értesülést meg kell vizsgálni, és akár más klubban, akár a Honvédban játszó játékos felelőssége felmerül, az ellen a játékos ellen a legszigorúbban kell eljárni. Ugyanakkor szeretnénk a nemzetközi közösséget, a magyar futballtársadalmat, játékosainkat és a szurkolókat megnyugtatni, hogy a Honvédnak, mint klubnak, az egész bundaüggyel kapcsolatban semmilyen érintettsége nincs."

Ez persze csak akkor lenne vitathatatlan, ha nem a Honvéd találkozott volna a Fenerbahcsével...

A vádaskodásnak viszont tényleg nincs értelme addig, amíg az UEFA nevükön nem nevezi a bűnösöket. Merthogy az elkövetők az európai szövetség szerint is azok, hiszen a szervezet deklarálta: a bundázásokat nemzetközi bűnügyekként kezeli. Egyúttal sietett leszögezni: "Ellentétben bizonyos médiumok állításaival, az UEFA-adminisztráció tagjai nem érintettek a vesztegetés gyanújában."

Az Európai Labdarúgó Szövetség azt is közzé tette: "A vizsgálat befejezéséig a lehetséges nevekkel, személyekkel kapcsolatban - no comment."

Serényi Péter, az MLSZ sajtófőnöke viszont készséggel nyilatkozott lapunknak. Azt mondta: "Kétségtelen, a Honvédot hivatalosan megnevezték. De még csak gyanú van, azaz az ártatlanság vélelme megilleti a klubot. A magyar szövetség kíváncsian várja a további információkat, fejleményeket, vagyis azt, hogy a gyanú miként és milyen mértékben érinti a Honvédot." A szóvivő hozzátette: "Úgy fest, az egész ügynek egyelőre nagyobb a füstje, mint a lángja, még akkor is, ha az UEFA négyszáz fogadóirodával áll közvetlen kapcsolatban. Egyrészt viszonylag kevés mérkőzésről van szó, másrészt a fogadások nagy része interneten, anonim módon történik, ebben az esetben pedig alighanem kideríthetetlen, ki vagy kik csaltak."

Igaz. Miként az is: a legjobb nem rajta lenni az efféle listán. Mert kizártnak tekinthető, hogy az UEFA "rászállt" a lett Dinaburgra, a szlovén Ljubljanára, az albán Tiranára és Vllazniára, valamint - számunkra kiváltképp sajnálatos módon - a Honvédra...

Bár ne lenne igaz - Gianni Infantino az UEFA tájékoztatóján a gyanúba keveredett meccsekről
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.