Hiszik vagy nem hiszik?

Ahogyan a Tour de France elképzelhetetlen az Alpok és a Pireneusok kegyetlen hágói nélkül, úgy tartozik hozzá évek óta a körversenyhez, hogy legjobbjait doppinggal gyanúsítják. Az idén – Chris Froome emberfeletti teljesítményét látva – a szokásosnál is hangosabbak a kételkedők. Egyesek közben nagyvonalúan megfeledkeznek saját múltjukról.

A múlt hét keddi, tizedik szakasz után azt írtuk, Chris Froome már megnyerte az idei francia körversenyt, csak baleset vagy doppingellenőr veheti el tőle a fennmaradó tizenegy szakaszon a győztesnek járó sárga pólót. Az előnye ekkor már jelentős volt, és azóta csak tovább nőtt, csapata pedig többször is a karaván legerősebb egységének bizonyult.

Froome mellett szólt azonban az is, hogy korábbi bajnokként a doppinggyanúsítások lelki terhét már ismeri, nem ő fog ezek súlya alatt megtörni. A tizennegyedik szakaszon minden önfegyelmére szüksége volt a brit versenyzőnek. Egy francia néző – Froome elmondása szerint – leöntötte egy pohár vizelettel. Az összetett verseny éllovasa közvetve a sajtót tette felelőssé a történtekért.

Froome: hol vannak a többiek?
Froome: hol vannak a többiek?
Stefano Rellandini / Reuters

A Pireneusokban mutatott keddi teljesítménye óta záporoznak felé a gyanúsítgatások, és Froome mind ingerültebben reagál ezekre. Ahogyan elmondta, megérti, hogy a múlt szennyese miatt meg kell kérdőjelezni a jelenlegi versenyzők tisztaságát, de a tiszteletet megköveteli magának.

A vizelettel támadó férfi valószínűleg feleannyira sem bosszantotta fel, mint két korábbi versenyző szavai. A kommentátorként dolgozó Laurent Jalabert elmondása szerint „kellemetlen volt nézni” Froome szereplését a hegyekben. A francia a maga részéről mindig tagadta, hogy karrierje során tiltott szerekkel élt volna, de két évvel ezelőtt a régi doppingminták ellenőrzése során kiderült, EPO segítségével érte el kimagasló eredményeit a Touron.

Jalabert hirtelen jött kényessége azonban sehol sincsen Lance Armstrong bicskanyitogató megjegyzéseihez képest. A Tour történetét hét évre lenullázó amerikai úgy érezte, neki is jeleznie kell fenntartásait. „Froome, segítője, Richie Porte és a Sky csapat nagyon erős. Túl erős? Ne engem kérdezzetek!” – kürtölte világgá hat napja, miközben senkinek esze ágában sem volt éppen őt megkérdezni. Majd Armstrong csütörtökön és pénteken – figyelmen kívül hagyva minden ezzel ellentétes kérést – egy jótékonysági túrán letekerte az idei Tour két szakaszát. „Azért nem látnak szívesen, mert doppingoltam? Ilyen alapon a karaván szinte üres lenne” – mondta a korábbi versenyző.

E mondatok hallatán nemcsak Froome lehet ideges, de mindazok is, akik számára Armstrong tette tönkre a kerékpársportot. Az amerikai versenyző „nagy sikerei” arra az időszakra estek, amikor Magyarországon a Eurosport és különösen azóta elhunyt magyar szakkommentátora, Sipos János miatt népszerűvé vált a Tour de France. Sokaknak a legnagyobb idol volt a rákból kigyógyuló, majd a teljes mezőnyt domináló Armstrong.

Armstrong mondja a magáét
Armstrong mondja a magáét
Fred Lancelot / Reuters

Ezért érintette a leghűségesebb rajongókat a legmélyebben a kerekes késői vallomása. Armstrong nem pusztán végigdoppingolta karrierjét, de kegyetlenül elbánt mindenkivel, aki őt bármivel meggyanúsította. Csalt, hazudott, fölényeskedett, és mindehhez a római pápánál is csalhatatlanabb arcot vágott. Ebből következően Froome teljesítményét most joggal kérdőjelezi meg néző, kommentátor és ellenfél, és csak remélni lehet, hogy a kerékpársportban időközben kiépített ellenőrzési rendszer megvédi a mezőnyt a csalóktól. De a brit sárga pólós teljesítményét nem azért „kellemetlen nézni”, mert Froome ilyen erős, hanem mert az ember emlékezetébe bevillan, hogyan drukkolt Armstrongnak és Jalabert-nek ugyanezeken a meredek hegyeken.

A hét közepén a mezőny eléri az Alpokat. Ellentmondásos módon Froome rajongói annak drukkolhatnak: kedvencüknek legyenek nehéz pillanatai, veszítse el háromperces előnyének egy részét, hogy a győzelme hihetőbbé váljon. Az igazság az, ha doppingol, ha nem, arról nem Froome tehet, hogy 2015-ben a Tour legerősebb kerékpárosát gyengének akarja látni, aki ezt a sportot még szereti.

15. szakasz (Mende–Valance):

1. Andre Greipel, 2. John Degenkolb (mindkettő német), 3. Alexander Kristoff (norvég).

Az összetettben: 1. Chris Froome (brit), 2. Nairo Quintana (kolumbiai) 3:10 perc hátrány, 3. Tejay van Garderen (amerikai) 3:32 perc hátrány.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.