Harcban

Keserves történet Széles Sándor kálváriája. A világhírű – olimpiai bajnokot nevelő – úszótrénerrel kapcsolatban normális esetben Gyurta Dániel kazanyi bronzérmének tanulságairól, riói esélyeiről, esetleg az új edzésmódszerekről illene beszélni, nem pedig arról, hogy az egészségi állapota miatt külön géppel kellett hazaszállítani a tatárföldi világbajnokságról, jelenleg pedig a Semmelweis Egyetem egyik klinikájának intenzív osztályán kezelik.

Az annak idején a szakmát Széchy Tamástól tanuló szakember súlyos betegsége ellenére is elutazott tanítványával a vb-re, ám ott Gyurta 200 méter mellen elért bronzérme után rosszul lett, másnap a szállodából kórházba vitték, majd a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közbenjárására – a nemzetközi szervezet anyagi segítségével – Budapestre hozták. Cornel Marculescu, a FINA igazgatója meg is kérdezte Gyárfás Tamástól, a MÚSZ elnökétől (a FINA alelnökétől), miért járultak hozzá Széles kiutaztatásához, mire a magyar sportvezető annyit mondott: „Mivel az eredményeit rendkívüli módon tiszteljük, és az orvos sem tiltotta el a repüléstől, nem kívántunk akadályt gördíteni az elé, hogy a helyszínen lehessen tanúja versenyzője úszásának.”

 

Amikor még minden rendben volt: Széles Sándor Gyurta Dániellel
Amikor még minden rendben volt: Széles Sándor Gyurta Dániellel
Mirkó István / Archív

Noha a hazaérkezést követően az első hírek arról szóltak, hogy az edző állapota javult, a folytatás komoly aggodalomra ad okot. Úgy tudjuk, Széles kétszer is úgy távozott el a klinikáról, hogy nem értesítette a személyzetet: először édesanyja lakásából, másodszor pedig az utcáról vitték vissza a kórterembe.

Érdeklődésünkre Merkely Béla professzor, a SOTE Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikájának igazgatója – aki a 2017-es budapesti úszó-vb orvosi csapatának vezetőjeként tapasztalatszerzésen járt Kazanyban – közölte: noha nyilatkozattételre kizárólag a család jogosult, annyit elmondhat, hogy Széles kinti rosszullétében a stressz jelentős szerepet játszhatott. Annak következtében jött létre olyan heveny betegség, amelynek nincs közvetlen köze a korábbi kórisméhez, ám jelentősen – s persze negatív irányba – módosított a tréner már-már stabilnak mondható egészségi helyzetén.

Gyárfás annyit tett hozzá mindehhez, hogy szorítanak a mesterért, aki „Gyurta olimpiai aranyérmével, világbajnoki címeivel életművet alkotott”. Elárulta, hogy a kórházban többször beszélt Szélessel, aki azt kérte tőle, hogy segítsen mielőbbi hazakerülésében, ám ő a doktoroktól mindannyiszor azt a választ kapta: öt-hat napot mindenképpen orvosi felügyelet alatt kell töltenie a szakembernek.

A hírek szerint ennyi idő is túl sok volt az edző számára a fehér falak között. Úgy tudjuk, újbóli eltávozásakor rohamot kapott, így az intenzív osztályra került.

Mi egyébben bízhatnánk: ahogyan tanítványa jó néhányszor megmutatta, hogy nagy hátrányból is lehet nyerni, ő is képes lesz a fordításra, és győztesen kerül ki a kegyetlen küzdelemből.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.