Hamiltoné az első malajziai rajtkocka

Hamilton mutatja az utat (balra Vettel, jobbra Rosberg)
Hamilton mutatja az utat (balra Vettel, jobbra Rosberg)
Edgar Su / Reuters

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Malajziai Nagydíj szombati időmérő edzését, így ő indulhat majd az élről a vasárnapi futamon. A 2008-ban világbajnok, 29 éves versenyző - aki a szezonnyitó ausztrál versenyen is a pole pozícióból rajtolt - pályafutása 33. időmérős elsőségét aratta.

A brit pilóta mellől a címvédő Sebastian Vettel (Red Bull) startolhat majd, a harmadik rajtkockát pedig Nico Rosberg, Hamilton csapattársa szerezte meg az esős kvalifikáción. Előkelő rajtpozíciót csípett el a Ferrari két versenyzője, a spanyol Fernando Alonso ugyanis negyedik, a finn Kimi Raikkönen pedig hatodik lett a kvalifikáción.

Az időmérő után a zsűri három hellyel hátrébb sorolta a finn Valtteri Bottast, mivel a Williams pilótája az ítélet szerint feltartotta a Red Bull ausztrál versenyzőjét, Daniel Ricciardót a gyors körében.

Az időmérő a pályára zúduló trópusi eső miatt 50 perces késéssel kezdődött, s bár a körülmények javultak, az eső nem állt el, így a pilóták végig nedves aszfaltcsíkon köröztek.

A szombati harmadik szabadedzés egyébként az időmérőtől némileg eltérő erősorrendet mutatott, ám a leggyorsabbak már akkor is az elsők között voltak. Az élen a szezonnyitó ausztrál futamon győztes Nico Rosberg végzett. Mögötte Lewis Hamilton zárt a második, míg a hétvége eddigi három tréningjén végig jól teljesítő Kimi Raikkönen a harmadik helyen. A címvédő Sebastian Vettel a negyedik időt autózta.

A futam vasárnap - magyar idő szerint - 10.00 órakor rajtol, előtte egyperces gyászszünettel emlékeznek majd a Malaysia Airlines több mint két hete eltűnt repülőgépére és annak 239 utasára.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.