A háromgyermekes családanya már nem először vágott neki az Athéntól Spártáig tartó viadalnak. A tavalyi versenyen indult először, és 35 óra 32 perc 12 másodperc alatt sikerült végigfutnia a rendkívüli távot. Azzal az eredménnyel ő volt a harmadik magyar hölgy, aki a futás végén megérinthette Leónidasz király szobrát – a történelmi hűséghez ragaszkodva az emlékműnél van a befutó –, de már akkor hazai rekordot állított fel. Az idén azonban ezt a teljesítményét is felülmúlta.

A versenyt gyakorlatilag végig vezetve, 29 óra 7 perc 39 másodperces eredménnyel – minden idők hatodik legjobb női idejével – végzett a mezőny élén. Bogár János 1991-es győzelme után a jászberényi születésű doktornő a második honfitársunk, akinek fejére került a sikerért járó olajágkoszorú. A diadal sportértékét tovább növeli, hogy a Hahóton praktizáló Lubics csupán nyolc éve fut, második kisfia születése után kezdett tréningezni, s rövid idő alatt beleszeretett a sportágba.

A NOL érdeklődésére a futónő elmondta, azzal a céllal indult neki a mostani megméretésnek, hogy 31 óra alá szorítja idejét, ami bőven sikerült is. „Ezen a versenyen az utolsó kilométer már az ünneplésről szól, nem csoda, hogy én is kiengedtem kicsit. Csak a célba érkezés után derült ki, hogy a teljesítményem mindössze egy másodperccel maradt el minden idők ötödik legjobb női eredményétől. Ha ezt tudom, akkor a vége előtt azért belehúztam volna...” – meséli a Kanizsai Futóklub atlétája.

Azt sem titkolja, hogy a táv alatt – csak – kétszer volt holtponton, ebből az egyik alkalmával szó szerint elaludt futás közben, és elesett. A másik a verseny 172. kilométerénél beiktatott pihenője után történt. A néhány perces megállóban olyasmit evett vagy ivott, ami nem tetszett a gyomrának, így „hasfájósan” kellett folytatnia, s a közelben lévő dögtelep „illata” sem segített sokat...

„Az idei verseny megközelítőleg sem viselt meg annyira, mint a tavalyi. Főleg azért, mert hatalmas erőt adott a tudat, hogy az első helyen futok, szemben az előző évvel, amikor végig a mezőnnyel haladtam. Végig tudtam, hogy nem foglalkozhatok a fáradtsággal, hiszen ez az egész már nem csak rólam szólt, hanem egy várost, sőt egy egész országot képviseltem” – teszi hozzá a harminchét éves sportoló.

A kitűzött célt elérte, megállás azonban nincs. Már a következő évi verseny jár a fejében, 2012-ben ugyanis harmincéves jubileumához ér a Spartathlon, így – mivel a szervezők a korábbiaknál is nagyobb mezőnyt várnak – sokkal korábban kell döntenie indulási szándékáról. Elmondása szerint egyre erősebbnek és kitartóbbnak érzi magát, mind jobban élvezi a futást. Úgyhogy a legkevésbé sem kizárt: már 29 órára sem lesz szüksége a táv teljesítéséhez...