A miniszterelnök a puskasakademia.hu-nak adott interjúban elsőként azt indokolta meg, miért 2013 nyarán nyilatkozott utoljára a portálnak. Közölte, bár szerelmese a sportágnak, „a munka és a kötelesség előbbre való”. 2014-ben három választás is volt, és örült, hogy egyáltalán levegőhöz jutott, nem volt annyi ideje, hogy a „magyar labdarúgást szeretők és értők, a honlapot olvasók által megkívánt átgondoltsággal” leüljenek beszélgetni -mondta. A riporteri felvetésre, miszerint esetleg azért tűnt el, hogy a „háttérben mindent megváltoztasson”, Orbán Viktor úgy reagált: az akadémiának van egy erős önkormányzata, egy közalapítvány, ami függetlenül működik, még ő, mint alapító sem avatkozhat abba bele. Ez már Mezey György idején is így volt. - Az alapítvány céljai világosak: nem akarunk élcsapat lenni, mi nevelőegyesület akarunk maradni, ahol persze Öcsi bácsi szellemiségében minden meccset meg kell nyerni. Ám minket elsősorban az minősít, hogy hány olyan gyereket neveltünk fel, akik a hosszú évek munkáját követően be tudnak mutatkozni az NB I.-ben vagy az NB II.-ben - taglalta.

Szerinte jó döntést hoztak akkor, amikor az akadémia élén egy NB I.-es csapatot támogattak. - Ők az úgynevezett öregek, a húzóerők, a példaképek, ami felelősséggel jár. Felelősségük van, ezt a felelősséget át is érzik, és güriznek is érte. A bent maradáshoz is le kell hozni a csillagokat az égről, ám sem helyezésben, sem pontokban nem érdemes komolyan gondolkodni, csakis becsületes hozzáállásban. Gondoljunk bele: egy 1800 fős falunak aligha lenne érve arra, hogy élcsapata legyen. Minket csak az jogosít fel, hogy van egy nagyszerű akadémiánk, amely mára megközelítette Európa legjobb akadémiáit. Az első osztály eredményességét így nem is keverjük össze az utánpótlás nevelésével - mondta.

A riporteri felvetésre, hogy akkor minek ide Fiola, Polonkai és a többiek, úgy reagált: aki foglalkozott már labdarúgással és utánpótlással, tudja hogy élvonalbeli csapatoknál kevés a fiatalok tehetsége és lelkesedése. Oda kellenek az öregek is. - Mi is csúfos vereségekből tanultuk meg ezt. Ha nem akarod, hogy minden hétvégén bucira verjenek, néhány rutinosabb játékost is frontvonalba kell állítani. Polonkai Attilának a szerelését vinni is kitüntető megtiszteltetés, Tóth Balázsnak megpucolni a cipőjét – ami gyanítom, már kiment a divatból – pedig jutalom. Ők mind nagyszerű harcosok, akik még tudják a régi szabályt, hogy első a csapat, és csak második a futballista. És kellenek a külföldi labdarúgók is, hogy akadémistáink megérezzék a nemzetközi mezőny légkörét, hogy külföldiekkel kelljen kommunikálniuk, és szokják az iramot, hogy megtanulják, milyen idegenlégiósként játszani. A belterjes magyar közeget így kell oldani. Orbán Viktor hozzátette: ő maga Mezey Györgytől azt tanulta, hogy a jó futballistának mindig pályán kell lennie, akármilyen poszton, de játszania kell. - Nincs eredmény- és nincs pénzkényszer. Van viszont kemény szakmai munka, hogy ne csak pofozózsákok legyenek fiataljaink, mert csak kudarcból nem nevelhetők jó labdarúgók. A magyar labdarúgásnak is ez a legnagyobb baja; kudarcokból nem lehet építkezni, sikerélmények kellenek – mondta.

A magyar futball helyzetét úgy értékelte, hogy „ha nem is olyan mértékben, mint szeretnénk, és ami méltó lenne a magyar futball múltjához, a magyar első osztály, ha tyúklépésekben is, de araszolgat előre". Szerinte nem az a munkájuk fokmérője, hogy hány nézőjük van. Úgy vélte: a futball akadémiát időnként érő méltatlan támadások mögött valójában az ő személyem áll, őt támadják. - Vannak, akik nem tudják leválasztani a politikát a sportról. A méltatlan támadásokat pedig játékosként elviselni sokszor igen nehéz, ezért minden tiszteletem az itt futballozóké. De aki fél, az ne menjen az erdőbe, mondják. A magam részéről azt szorgalmazom, hogy minden felelős pozíciót betöltő ember, ha van ideje és ereje, vállaljon szerepet a magyar futballban képességei és lehetőségei szerint. Ezért is vagyok elkötelezett támogatója Csányi elnök úrnak, aki a súlytalansággal küzdő magyar labdarúgásnak a saját személyes tekintélyét és súlyát adta kölcsön azért, hogy komolyan lehessen venni a Magyar Labdarúgó-szövetséget, amíg ismét ki nem jutunk a nemzetközi porondra klub- és válogatott szinten - mondta. - Én pedig szeretnék az a miniszterelnök lenni Európában, aki a legtöbbet tette a hazája labdarúgásáért. De még nem vagyok az. Donald Tusk még előttem jár. Tusk úrnak, korábbi lengyel kollégámnak, aki most az Európai Tanács elnöke, előnye van, hiszen „grundprogramot” vitt véghez, ezer lakótelepi kispályát építtetett, nem is szólva az EB-ről és a hozzá kapcsolódó stadionépítésekről.

De hát egy szezonvégi hajrá sokat segíthet még rajtam… Szóval ezt a kérdést, „mit tehetek én?” kellene föltenniük a milliárdosoknak, a bankároknak, az üzletembereknek is. Mindenkinek, még az edzőknek és az újságíróknak is. Mindenki rengeteg okosat mond a magyar futballról, leginkább persze arról, hogy a másiknak mit kellene csinálnia. Holott inkább az a kérdés, hogy személy szerint ki és mit tud többet és jobbat tenni a magyar futballért. Most egyébként a munkám után még megmaradó energiáimat Budapest labdarúgására fordítom. Nyilvánvalónak látszik, hogy Budapest nélkül nincs, nem is lesz sikeres magyar labdarúgás. A Fradi-város még csak félig kész, a Vasassal most tárgyalok az új létesítményeikről, és az sem tántorít el, hogy minden Vasas elleni meccsünkön ordenáré módon elküldenek valami melegebb éghajlatra. A Honvéd ügye célegyenesben, az Újpest új utánpótlásközpontja papíron már megvan, és Deutsch Tamásnak is nagy ívű tervei vannak az MTK-val. Csepelt is fel kellene támasztani, szóval meló, az van - fogalmazott.