Hiszen ennek nyomán még így, a hetvenhez közeledve is új területeket fedezhet föl az ember; olyasmiket is megtudhat, amikről korábban nem is álmodhatott. Itt van mindjárt ez a mandzsetta-dolog: jobb azt később megtanulni, mint soha; ugye-ugye.

Kulcsár Győző a Testnevelési Egyetem masters képzésére jár, hogy szakedző legyen.

Korábban Kulcsár Győző nem halbiológus, nem is a Tejterméktanács szaktanácsadója, még csak nem is a gyömrői búcsú körhintájának kezelője volt, hanem amolyan párbajtőröző meg párbajtőredző-féle. Nem ért el nagy eredményeket se a páston, se amellett, mert ha igazán őszinték szeretnénk lenni magunkhoz, akkor belátjuk, hogy az a négy olimpiai bajnoki cím (1968: egyéni és csapat; 1964, 1972: csapat) például Mark Spitz vagy Larissza Latinyina kilenc-kilenc elsőségéhez képest iparitanulós-teljesítmény. Szó mi szó, trénerként is lehetett volna eredményesebb; túl azon, hogy egy kis olasz településen, Vercelliben világhírű vívóklubot épített, tanítványainak egyike, Maurizio Randazzo speciel olimpiai aranyéremig jutott, miközben az egylet gondnoka mindenféle ötkarikás vetélkedő, világ- meg Európa-bajnokság után szakajtónyi medált tehetett ki a vitrinbe. S hát Kulcsár Győző annál is elérhetett volna többet, hogy – 2001-ben hazatelepülvén – az athéni dobogó csúcsára repítse Nagy Tímeát, és, mondjuk, egyéni világbajnoki címhez unokaöccsét, Kulcsár Krisztiánt.

Lássuk be: ennyi idő alatt azért többet is kihozhatott volna magából Kulcsár Győző, ráadásul – fene azt a lusta fajtáját! – a mérnöki diploma, a szimpla edzői kurzus, valamint a munkáját elismerő mesteredzői oklevél mellett igazán megszerezhette volna a szakedzői papírt is. Ehelyett Kulcsár Győző inkább nevelgetett meg főtitkároskodott… Az ember nem is érti. És akkor még ott van az a reklám is, amelyben Kulcsár Győző átugrik a patika pultja fölött, majd a gyógyszerésszel együtt mosolyog a kamerába: jó vicc, ahelyett, hogy az iskolapadba vetette volna magát…

Így állunk tehát most. A vívószövetség sajtótájékoztatóján “arra a felvetésre, hogy Kulcsár Győzőnek nincs szakedzői végzettsége – ami pedig előírás volt –, Gémesi György elnök úgy reagált: a négyszeres olimpiai bajnok jelenleg a Testnevelési Egyetem masters képzésére jár, ezt az intézmény is visszaigazolta, amellett pedig rendelkezik mesteredzői oklevéllel”. Gémesi hozzáfűzött még a kommentárjához egy meglehetősen érthetetlen mondatot is – “a magyar vívás érdeke, hogy Kulcsár Győző folytassa tevékenységét” –, a publikum pedig egyöntetűen helyeselt.

Senki ne legyen má’ kivétel, még A nemzetsportolója se.

Jól emlékszünk viszont arra a polémiára, amely anno valami Franz Beckenbauerről szólt: nevezett nemhogy az iskolapadba, de még csak a környékbeli pubba se ült be, tehát – emelték fel mutatóujjukat a komoly német elbírálók – miként lehet egy “ilyen” ember a Nationalelf szakvezetője? Aztán a Nationalelf – kivívott vb-ezüst után – megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot, Beckenbauertől pedig már nem kértek semmiféle papírt, viszont amolyan tiszteletbeli szövetségi kapitányi címet adományoztak neki.

Hát nem hülyék ezek a németek?

Kulcsár Győző a szentpétervári vívó-világbajnokságon tanítványával, a férfi párbajtőr egyéni győztesével, Kulcsár Krisztiánnal