Gyarmati Panka a hét hódeszkása a nemzetközi szövetségnél

Gyarmati Pankát választotta az elmúlt hét legjobb női hódeszkásának a Nemzetközi Sí Szövetség (FIS), amely ebből az alkalomból egy részletes sportolói életrajzot is közölt a honlapján.    

A 23 esztendős magyar versenyző a múlt csütörtökön sporttörténelmi sikert ért el, amikor megnyerte a hódeszkások világkupa-sorozatának slopestyle (trükkös akadályverseny) versenyét az egyesült államokbeli Mammothban. Ezzel ugyanis ő lett a havas sportok első magyar vk-győztese.

Szintén ő az első magyar sportoló, aki a hét legjobbja tudott lenni a FIS-nél. A szervezet a következő kommentárral osztotta meg bejelentését:

"Azzal, hogy első magyarként világkupa-versenyt nyert, Panka nemcsak hazájának hőse lett, hanem a miénk is!"

A slopestyle a szabadstílusú hódeszkások azon szakága, amelyben egy ugratókkal és korlátokkal, valamint egyéb mesterséges elemekkel nehezített lejtőn lecsúszva mutatnak be különféle trükköket - szaltókat, forgásokat és csúszásokat - a versenyzők. A pálya körülbelül egy kilométer hosszú. A sportolókat összbenyomás alapján hattagú zsűri pontozza, a választott trükkök technikai nehézsége, változatossága, a pályakihasználás, valamint kreativitás és stílus alapján. A szám 2014 óta szerepel az olimpia műsorán.    

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.