Guruló Tisza-part

A görkorcsolya a gyerekek kedvelt hobbijainak egyike, s különösen igaz ez Szegeden, ahol száz ifjú sportoló száguldozik nyolc keréken, három egyesület színeiben. A Tisza-parti lányok ezüstérmet szereztek az idei junior Eb-n, jövőre pedig a város ad otthont az Európa Kupa hazai fordulójának. Szeged görkoris életéről Garzó Erika, a Tornádó Team szakosztályvezetője, a válogatott csapatvezetője, az országos szövetség elnökségi tagja mesélt az utanpotlassport.hu című honlapnak.

– Szeged nem csak a napfény, hanem a görkorcsolya városa is?

– Igen, a sok közismert sportágon kívül a görkorcsolyában is szépen megszaporodtak a klubok és a rendezvények. Tíz éve, 2001 őszén alakult meg egyesületünk, a Tornádó Team, 2007-ben a Korcsolyázó Diáksport Egyesület, 2009-ben pedig a TUTI SE. 2005 óta rendezünk junior és felnőtt országos bajnokságokat, országos diákolimpia döntőket, nemzetközi versenyeket. Mi több, a tömegsportra is hangsúlyt fektetünk.

– Akkor szemezgessünk kicsit a repertoárból!

– A Dóm Kupa és a Dél Csillag Kupa évek óta a nemzetközi viadalok közé tartozik, közel kétszáz indulóval. Mi szervezzük a diákolimpia országos döntőjét is. 2003-ban, első tömegrendezvényként startolt a „Gurul a Rakpart” nevű program, 2004-ben pedig beindítottuk a Skate Nightot, azaz a görkoris esteket, amelyek öt éven keresztül voltak a város kedvenc havi tömegsport-rendezvényei. Ugyancsak tíz éve szervezzük az ovisoknak a Kengurul elnevezésű vetélkedőt, kétszázötven gyerkőc mutatja meg tudását váltóversenyek keretében.

– A sportklubok szaporodásának egyik legfontosabb háttere a létesítményrendszer. Szegeden átlagon felüli a görkorcsolya-egyesületek száma, különösen, hogy nem elterjedt sportról van szó…

– Hat éve lendült fel igazán sportágunk, amióta nemzetközi versenyek megrendezésére alkalmas pályán folynak az edzések. Sajnos, még mindig közterület-minőségben van, így nem győzzük a vandálok pusztításait javítani, télen pedig tornaterembe kényszerülünk. Ezért nagy előrelépést jelentene, ha a pályát bekeríthetnénk, tető alá kerülne, hiszen akkor a téli időszak edzésfeltételei is megoldódnának.

– A görkori klasszikus gyermekkori szórakozás. Könnyíti ez a tagfelvételt?

– Az utánpótlást a város 12 óvodájából merítjük. Az idei junior Európa-bajnokságon három olyan kislányból állt össze az ezüstérmes váltó, akiket óvodás koruk óta nevelgettünk. A gyerekek a gyorsasági szakágat űzik, hiszen ez a görkori legsokoldalúbb, leglátványosabb ágazata.

– Mi a sikerük receptje?

– A városunkban sok sikersportág talál otthonra, ezért is vagyunk nehéz helyzetben. A Pick-Szeged kézilabdásai, a kupagyőztes vízilabdások, a világbajnok tekések mellett kevés figyelem jut a mi sportunkra, még ha hússzoros magyar bajnokok is lettünk, és a gyerekeink ezüstéremmel tértek haza az Európa-bajnokságról. Minimális állami támogatással, szinte kizárólag önerőből tartjuk fönn magunkat, de nagyon szeretjük, amit csinálunk! Csupán ennyi a sikereink titka.

Szerző: Sajó Annamária, utanpotlassport.hu

62 sportág további korosztályos hírei, tudósításai az utanpotlassport.hu-n

Képünk illusztráció
Skaters compete in the senior master men's 42 km marathon during the Roller Skating World Championships in Rionegro October 30, 2010. REUTERS/Albeiro Lopera (COLOMBIA - Tags: SPORT SPEED SKATING)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.