Gmk-ból multicéggé változott a fehérvári hokicsapat

Noha példásan rajtolt az osztrák ligában a Fehérvár jégkorongcsapata – Klagenfurtban 3:1-re, idehaza az Innsbruck ellen 1:0-ra győzött –, Ocskay Gábor szakosztály-igazgató szerint ennél is nagyobb siker, hogy már 1400 bérlet gazdára talált az évről évre lelkesebb szurkolók között.

A szomszédban szervezett bajnoki sorozatban a nyolcadik évadát játszó együttes menedzsere úgy véli, a szám szezon közben 1800-ig is felkúszhat, minek nyomán a klub – ebben a tekintetben is – a hazai sportközeg élvonalába tartozik. Oda, ahol jó, ha három futballcsapat, valamint a Veszprém és a Szeged férfi-, továbbá a Győr női kézilabda-együttese előzi meg a fehérvári hokisokat.

Ocskay Gábor lassan átadja helyét
Ocskay Gábor lassan átadja helyét
Mudra László

A sportvezető elmondása szerint az EBEL-ben sincs okuk a szégyenkezésre a meccsenként összességében 2500-3200 drukker miatt, s főleg nem, ha a csarnok kapacitáskihasználtságát nézzük. Mert bár Bécsben 7500-an, Klagenfurtban meg 5000-en férnek el a lelátón, üres helyet a fehérvári létesítményben sem találni. Ráadásul –az augusztusban átadott edzőpálya után – már tervezés alatt van a minden igényt kielégítő új otthon, amely, ha minden jól megy, 2017-re, ha nem minden, akkor egy évvel később készülhet el.

Ocskay büszkén említi azt is, hogy nemcsak a lelátón, hanem a jégen is jól látható a fejlődés. A mostani szezon lesz az első, amelyben két felnőttgárdát is versenyeztet a „Volán”: az egyiket, ugye, az EBEL-ben, a legtehetségesebb juniorokkal felálló másikat a hét magyarországi és két erdélyi garnitúrát felvonultató hazai ligában. Emellett az U20-as és az U18-as osztrák szériában is ott vannak a Fehérvár csapatai, ami azt jelenti, hogy a négy együttesben összesen 90 játékost foglalkoztatnak, s ez nem pusztán Kárpát-medencei viszonylatban kiemelkedő „mennyiség”. Főleg, hogy az ifjabb Ocskay Gábor Akadémián nevelkedő 300 (hamarosan 350) hokispalántáról még szó sem esett...

„Géemkából – nem utolsósorban a taotörvény segítségével – multi céggé változtunk az elmúlt évtizedben” – jegyzi meg a szakosztály-igazgató, aki ugyanakkor hozzáteszi: a vállalkozás továbbra is veszteséges. Az idén – a városi önkormányzat nagyvonalúságának köszönhetően – sikerült ugyan nulláról startolni, de a hosszú távú megoldást kizárólag egy valóban tehetős főszponzor felbukkanása jelentené. „A tárgyalások zajlanak, decemberre talán le is zárulnak, de ennél többet egyelőre nem szeretnék mondani” – említi Ocskay.

Bőbeszédűbb az első számú csapat céljait illetően. Megtudjuk, a cél ezúttal is az, hogy a társaság jusson el az EBEL rájátszásának nyolcas mezőnyébe, amelyben tavasszal ért története eddigi csúcsára a dicséretes hatodik hely megszerzésével. „Ennél merészebb tervet most is fölösleges szőni, hiszen a playoffban már bármi előfordulhat. S ahhoz képest, hogy a büdzsénk alapján csak a kilencedikek-tizedikek vagyunk a ligában, pláne irreális volna sokkal jobb eredményt vizionálni” – magyarázza. A gárdába négy új légióst szerződtettek a már honosított Frank Banham és Andrew Sarauer mellé, s további egy külföldi hokis próbajátékon szerepel Fehérváron.

A szerződtetett jégkorongozók közül hozzávetőleg tizenöten tagjai lesznek az oroszországi A csoportos vb-re készülő válogatott bő keretének, s majdnem ugyanennyi volános kaphat helyet a junior-világbajnokságon fellépő korosztályos garnitúrában. „Érdekes helyzet állna elő, ha a Fehérvárt hirtelen mozdulattal kiemelnénk a magyar hokiból” – összegez a 64 éves menedzser, aki az általa irányított klubot – miután sem klasszikus szakosztályként, s mivel rendre veszteséges, üzleti vállalkozásként sem aposztrofálhatja – „közönségszórakoztató szervezetnek” nevezi.

Egyben előrevetíti: úgy gondolja, lassanként ideje átadnia a helyét a fiataloknak, s nem tartja kizártnak, hogy harmincnyolc Fehérváron töltött esztendő után a mostani (esetleg a következő?) lesz az utolsó szezonja az együttesnél. „Jó lenne úgy távozni, hogy stabil anyagi alapokat hagyok magam mögött” – fogalmazza meg vágyát.

Amihez legfeljebb annyit lehet hozzátenni: akárhogyan is lesz, abban, hogy Fehérvár a magyar jégkorong védjegyévé vált, Ocskaynak soha nem múló érdemei vannak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.