Jön, jön, jön! Nyilatkozik a kirúgott klasszis! Gera Zoltán kitálal!

Az ember leül, megnézi az óráját, megkeresi a pulzusát, majd mérni kezd. Magasabb, nem magasabb? Aztán hátradől, olvasgatni kezd, s várja a szenzációt. Nagy durranásra persze nem gondol, mert hát a magyar felnőtt futballban mi a nagy durranás manapság, de legalább valami olyasmi jólesne neki, ha már…, hogy Gera Zoltán megpöckölte Erwin Koeman orrát, netán agyonsózta a levesét; hasonlók. És akkor az van nyilatkozva, hogy Gera szakmailag nem értette meg magát Koemannal, aki rezignáltan fogadta a labdarúgó koppenhágai döntését, amely szerint nem ül föl a lelátóra, inkább az első géppel visszatér londoni klubjához.

Ez az ügy, ez a mi ügyünk.

Gera akcióban

Mi is itt a tanulság?

Az égvilágon semmi. Ha csak az nem, hogy egy szebb sorsra érdemes labdarúgó és egy eredmény nélküli edző nem ért szót, s e harcnak Gera lemondása az alkalmi konklúziója. Minden más: rizsa.

Ügy akkor lenne ebből, ha e szembenállás veszélyt jelentene a magyar labdarúgásra. Viszont nem jelent. Gera már nem feltörekvő ifjú, hanem harmincéves, megállapodott „öreg”, miközben tehetsége – amely az angol első osztályig röpítette – az elmúlt hét esztendőben nem hozott jelentős pluszt a nemzeti együttesnek.

Eddigi 63 válogatottsága alatt Gerának legföljebb villanásai voltak; számottevő produkcióval – igaz, főként a közegből és az európaiatlan alapanyagból fakadó gondok miatt – kevéssé rukkolt elő. Tizennyolc gólját többségében alsókategóriás csapatok ellen érte el (például tripla San Marinónak), s jóllehet tizenegyesből beköszönt Olaszországnak is, az a találkozó sem rendezte át a futballtérképet: barátságos volt.

A tétmérkőzések többsége – mondjuk így – nem alakult szerencsésen a számára sem, gondoljunk csak a svédek elleni vbselejtező 93. percére, amikor is 11-nél, a tizenhatosnál beadást választott: ha csöppet kivár, netán cselez és lő, esetleg leereszti a labdát a szögletzászlónál…

Gerával sem történt semmi, Gera nélkül sem történne semmi.

Koemannal sem történt semmi, Koeman nélkül sem történne semmi.

A Gera-sztori a szegénységünket mutatja csupán. Ez jutott nekünk, ezt kell „turbózni”; hosszú téli estéket lehet mintegy áttűnődni, Gerának vane igaza vagy Koeman a hülye. A tény viszont az, hogy a játékos 2002. február 13-i debütálása óta Gellei Imre, Lothar Matthäus, Bozsik Péter, továbbá Várhidi Péter is vezette már az együttest, és senki nem jutott senkivel semmire.

Mi az ügy? Az az ügy, amikor, mondjuk, Raymond Domenech és David Trezeguet rúgja össze a port, a tét pedig az, hogy bekerüle a francia válogatottba a világ és Európabajnok csatár vagy nem.

Amúgy nem találják ki: annak az ügynek is szakmai okai voltak.