Futsal Eb: drámai magyar kiesés

Ki-ki találkozón feszült egymásnak a magyar és a cseh válogatott a hazai rendezésű futsal Európa-bajnokság utolsó csoportkörében. Mintegy hétezer szurkoló várta a két csapat budapesti mérkőzését.

Már a magyar kezdőcsapat is meglepte a fanatikusokat, amennyiben Kozma Mihály szövetségi kapitány nem az évek óta összeszokott, megbontathatatlannak hitt "első sort" küldte fel a pályára, hanem az Angyalos, Trencsényi, Lovas, Nagy berettyóújfalui kvartettet. Sőt, Madarász János, az együttes csapatkapitánya a két sor egyikében sem kapott helyet, míg Tóth Szabolcs a keretbe sem fért be.

Az első percek a szakembert igazolták, merthogy az összeszokott hajdúsági négyes meglepte az ellenfelet, többször is ziccerbe került, igaz, gólt nem sikerült szereznie. Ellenben a kvartett védekezésben még csak helyzet közelébe sem engedte az ellenfelet.

Aztán érkezett a totálisan felforgatott második sor, amelyben helyet kapott Lódi és Gyurcsányi, a két legjobb magyar játékos, valamint a fáradhatatlan Nagy Gábor, centerben pedig a fiatal Dróth. Utóbbinak annyira megtetszett az új felállás, hogy menten góllal jelezte elégedettségét.

Néhány perccel később a Lódi-Gyurcsányi páros összjátéka eredményezett remek találatot, így már kettő volt a magyar előny. Lódiék néhány perc múlva megismételték a mutatványt, a lécről a gólvonal mögé csapodó labdát a játékvezetők azonban nem látták bent, így továbbot intettek. A berettyóiak továbbra is remekül védekeztek, amikor pedig a Lódi-féle sor hátul rontott, akkor a cseh támadók siettek a magyar együttes segítségére, így szünetben kétgólos előnnyel vonulhatott pihenőre a hazai együttes.

A második játékrészben még öt perc sem telt el, s a Gyurcsányi-Lódi páros újra villant, máris háromra nőtt a magyar előny. A csehek azonnal reagáltak, és kockáztattak, amennyiben meglehetősen korán lehozták a kapust, így öt a négyben játszhattak a mezőnyben. A döntés helyességét illetően azonban azonnal kétségeik támadhattak, mert Dróth egy percen belül az üres kapuba továbbított egy labdaszerzést követően. A csehek nem lankadtak, továbbra is öt mezőnyjátékossal folytatták, s menten szépítettek; a magyar csapat negyedórával a vége előtt 4-1-re vezetett a továbbjutásról döntő összecsapáson.

Hét perccel a vége előtt a csehek újra betaláltak, így feljöttek 4-2-re. Öt és fél minutummal a dudaszó előtt pedig már csak egy gól volt a magyar előny. Az utolsó percek elképesztő izgalmakat hoztak. A csehek csak jöttek és jöttek, a magyarok pedig csak védekeztek. Amíg bírták a tempót... Kettő perccel a vége előtt a vendégek egalizáltak. Úgy tetszett, hogy a hazai pályán futsalozó együttest utoléri a "magyaros" végzet...

Utolérte. Másfél perccel a vége előtt a cseh garnitúra megszerezte a vezetést.

Aztán... A magyar válogatott lehozta  kapusát, a csehek azonnal kapufát lőttek, hogy aztán az ellentámadásból Gyurcsányi egyenlítsen. Ekkor a magyar csapat állt továbbjutásra, de még volt negyven másodperc... S tizenkilenc a dudaszó előtt  a csehek újra megszerezték a vezetést: 6-5 oda.

Vége. A magyar válogatott kiesett. Csehország Olaszországgal találkozik a negyeddöntőben. 

 

 

 

Trencsényi János lő kapur, Tomás Meller és Marek Kopecky
Budapest, 2010. január 23. Trencsényi János (6) lő kapur, Tomás Meller és Marek Kopecky (8) mellett a Futsal Európa-bajnokság A csoportjában játszott Csehország-Magyarország találkozón a Budapesti Papp László Sportarénában. MTI Fotó: Beliczay László
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.