Odáig egyet lehet érteni Kubatov Gáborral: „A mai nap egyetlen jó híre, hogy már csak egy forduló van hátra.”

Igaz, az FTC klubelnöke – és a Fidesz pártigazgatója – azzal zárta előbbi szavait: „a csapattal”. Ami, ugye, annyit tesz: a sport- és politikai prominens alig várja, hogy szétzavarhassa a jelenlegi ferencvárosi együttest. Kétségtelen, a tizedik helyezés és a Jova – Fülöp, Balog (Lisztes), Klein, Sváb – Jovanovics, Holman (Beliczky), Junior – Simic (Rósa), Oláh, Pölöskey összeállítás köszönő viszonyban sincs az FTC múltjával. De ez már nem mai ügy, a hajdani fővárosi nagy csapatok évtizedek óta silány pótlékai a nevezetes hajdani társulatoknak.

Ezzel együtt meghökkentő, ha klubelnök efféle nyilatkozatokat tesz a Facebookon.

Ő talán kívülálló lenne? Semmi köze az egészhez? S ha nincs, miért vállalta el a klubelnöki posztot? Azért nyilván nem, mert tömegigény mutatkozott abban a tekintetben, hogy pártdirektor legyen a Ferencváros első embere.

A mai magyar futball védhetetlen. Akárcsak az, ha bármely vezető a legnagyobb távolságtartással ír vagy beszél a saját klubjáról. Ez persze csak addig fordul elő a IX. kerületben, amíg nem nyer két mérkőzést a csapat. Akkor majd Kubatov úr mindjárt a magáénak érzi az együttest, ők vesztenek, mi nyerünk alapon.

Egyelőre azonban Münchenből küld üzenetet. A jelek szerint fontosabbnak tartotta a Bayern–Chelsea BL-döntőt, mint az FTC–Siófok bajnokit. Az ízlésével aligha lehetne vitatkozni, ha magánemberként választhatna a két program között. Klubelnökként azonban itthon lett volna a helye, hacsak nem Lampard vagy Schweinsteiger ferencvárosi szerződtetéséről tárgyalt.

Ezt a lehetőséget valószínűleg elvethetjük.

Kubatov módszereivel együtt.