Farkasokat kiáltottak
Tíz perccel a kezdés előtt még csak a negyedéig telt meg a Margitszigeti Atlétikai Centrum lelátója: ott rendezték a Közép-európai amerikaifutball-bajnokság döntőjét, amelyen a Budapest Wolves fogadta a Vukovi Belgrádot. A magyar együttes ötödik éve szerepel a nemzetközi versengésben, a szerb a 2006-os kezdet óta részvevő (és szombatig háromszoros győztes).
Az együtteseknek a döntőbe jutáshoz elég volt a felsőházban zárniuk: a négycsapatos közös liga élén a belgrádiak, mögöttük a magyar „farkasok” végeztek (szerepelt még a szlovén Olimpija Ljubljana és az isztambuli Cavaliers), s az oda-visszavágós rendszernek megfelelően mindössze hat mérkőzést játszottak. A szokatlanul kevés induló leginkább a válságnak tudható be: a csapatok zömében amatőrök és maguk finanszírozzák föllépéseiket.
Mire a döntő részvevői – füstköd kíséretében – megjelentek, az addig foghíjas tribün a háromnegyedéig megtelt (azaz nagyjából 1500 néző ült a lelátón). Először az „alapszakaszt” öt győzelemmel és egy vereséggel abszolváló vendégek vágtattak az alkalmi amerikaifutball-gyepre, majd a magyar együttes tagjai vonultak be ütemesen. A „farkasok” kiváltképp éhesek lehettek a győzelemre: 2007-ben éppen a Vukovi verte őket a belgrádi döntőben. Egy ponttal…
A programtervben szerepelt, hogy helikopter szállítja a pályára a mérkőzés kezdőlabdáját; a légi jármű ugyan nem kapott engedélyt, mégis ámulhattunk… El tudjuk képzelni, hogy egy magyar és egy szerb klubcsapat mérkőzésén ne legyen balhé? Netán a házigazda magyarok megtapsolják a szomszéd reprezentánsát? Nos, az európai futball tekintetében ez utópia, ám az amerikait illetően tény. A margitszigeti közönség végig sportszerűen, mi több, szimpatikusan szurkolt: a Vukovit tapssal fogadta, a szerb Himnuszt pedig éppoly néma csendben hallgatta végig, mint a magyart.
A hangulat izzításáért a szpíker, egyben kommentátor Hethéssy Zoltán felelt. „Ki a jobb?” – kérdezte újra meg újra, a közönség pedig így válaszolt: „Farkasok!”. Felharsant még a „Defense, go!” rigmus, amely végigkísérte az összes védekező szituációt. A belgrádiak egyébiránt gyorsan lehűtötték a kedélyeket, mivel első akciójukból – egy tökéletes passz és könnyed elkapás révén – touchdownt értek el, mi több, berúgták a mezőnygólt is (0:7). A második negyedben aztán – a piros-fekete mezben játszó Piros Krisztián vonal mögé futásával – fordított a budapesti gárda, és a félidőig megőrizte előnyét (24:19).
A folytatásban a védelmek parádéztak: mind kevesebb akció fejeződött be ponttal. Igaz, a quarterback (irányító) poszton játszó ukrán Vaszil Jordan, és a nigériai felmenőkkel rendelkező, ám az Egyesült Államokban született futójátékos, Obi Mbagwu korábban oroszlánrészt vállalt a ponttermelésből. Ők sem fizetésért játszanak – nem úgy a rivális kiemelt légiósai…
Alig maradt hátra néhány perc, amikor a szerbek egy ponttal vezettek: ekkor felsejlett a négy évvel korábbi döntő. A közönség teli torokból buzdított, ám honfitársaink saját térfelükön ragadtak; ezzel biztossá vált a vereség (33:34).
Az embersereg a lefújás pillanatában szinte egyszerre tódult a kijárat felé, ám meg-megállt, hogy tapssal jutalmazza a mindent megpróbáló magyar csapatot. A bírók épségben mentek haza, a vendégeket senki sem fenyegette veréssel, a tribünön a szerb zászlót lelkesen lengető látogatókat még véletlenül sem inzultálták. Le a kalappal, illetve a sisakkal.
