Esélyt sem adott a magyar válogatott

A címvédő magyar válogatott rendkívül magabiztos, 14-5-ös győzelmet aratott a kazah csapat felett a kazanyi vizes világbajnokság férfi vízilabdatornájának hétfői nyitófordulójában.
A magyarok végig összeszedetten, koncentráltan játszottak. Főként védekezésben teljesítettek kiválóan, a kazahoknak egészen a harmadik negyed végéig nem sikerült a kapuba találniuk. A találkozó legeredményesebb játékosa a négygólos Hárai Balázs lett.

Benedek Tibor együttese szerdán a dél-afrikaiakkal, pénteken pedig az argentinokkal találkozik. A csoport győztese automatikusan a nyolc közé jut, a második és a harmadik pedig a negyeddöntőbe jutásért játszik.

C csoport, 1. forduló:

Magyarország-Kazahsztán 14-5 (4-0, 3-0, 5-2, 2-3)

gólszerzők: Hárai 4, Varga Dé. 3, Hosnyánszky 2, Angyal, Bedő, Madaras, Szivós, Varga Dá. 1-1, illetve Usakov 2, Ukumanov, Gubarev, Akszenov 1-1

Magabiztos játékkal kezdett a magyar csapat, főként védekezésben jeleskedett, ugyanis az első negyedben gólt sem engedélyezett a kazahoknak, holott ők háromszor is próbálkozhattak emberelőnyben. A férfi torna első magyar gólját Hárai Balázs szerezte közelről, majd Varga Dénes használta ki távolról, hogy a kazah kapus egy pillanatra nem figyel, ezt követően Angyal Dániel és Bedő Krisztián volt eredményes.

Ugyanezt láthatta a közönség a második felvonásban, a kapuban Nagy Viktor ziccert is hárított, amivel továbbra is nullán tartotta a magyar válogatott riválisát. Támadásban Varga Dénes megúszásból, majd Madaras Norbert kapásból, Szivós Márton pedig távolról volt eredményes.

A nagyszünet után Hárai egymás után szerzett két gólt, majd Hosnyánszky Norbert és Varga Dániel is feliratkozott a gólszerzők listájára. Az első kazah találatnak kevesebb mint három perccel a játékrész vége előtt tapsolhatott az orosz-amerikai összecsapásra készülő közönség, Rusztam Ukumanov ötméteresből vette be Nagy Viktor kapuját. A magyar kapus nem sokkal később egy ejtésnél is tehetetlennek bizonyult, de a negyedet így is Hosnyánszky találata zárta.

A záró felvonásra kissé kiengedett a magyar válogatott, így a kazahok végül 3-2-re megnyerték ezt a negyedet, igaz, a találkozó legszebb megmozdulásával Varga Dénes - aki egy ütemtelenül elengedett lövéssel a keresztléc és az oldalsó kapufa találkozási pontját lőtte ki - állította be a végeredményt.

"Jól játszottunk, fegyelmezettek voltunk, de ez kötelező volt, ahogyan a következő két mérkőzés is az lesz. Mindenesetre így kell kezdeni egy világbajnokságot, könnyű csoportunk van, de minden találkozót komolyan kell venni. Persze összehasonlíthatatlan ez azzal, mint amilyen a második hét lesz majd" - nyilatkozta a lefújást követően az M4 Sport csatornán Benedek Tibor szövetségi kapitány.

A csoport másik mérkőzésén:

Dél-afrikai Köztársaság - Argentína 10-6 (6-2, 1-2, 1-1, 2-1)

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.