Különös történet tartja röhögőgörcsben a szerbiai női kézilabda-Európa-bajnokság részvevőit. Még kedden, a norvégok házigazdák elleni, belgrádi nyitómeccsén történt, hogy Szasa Boskovics, a hazaiak – az oldalvonal mellett toporzékoló – trénere nemes egyszerűséggel megcibálta Linn Jorum Sulland dresszét abból az egyébként rendkívül célszerű okból kifolyólag, hogy az átlövő ne érjen oda a neki szánt passzra.

A passzivitással nehezen vádolható szakvezető játékba avatkozását nem vették észre a bírók, nem látták a zsűriasztalnál sem, s a sajátos liezonra nem is derült volna a fény, de a – kissé későn ébredő – norvég tévések közzétették a jelenetet. Mivel huszonnégy óra leforgása alatt – péntek délutánig – pontosan 316.213-an tekintették meg a „mesteri fogást” a Youtube-on, a továbbiakban némiképp körülményes lett volna eltussolni azt, így aztán a szerb szövetség vezetői ki is adtak egy kőkemény állásfoglalást, miszerint nagyon sajnálják a történteket, s ha ez nem elég, még felszólítják Boskovicsot, hogy soha többé ne tegyen hasonlót...

És még mondja valaki, hogy elfogyott a megértés és az empátia az élsportból.

De – jelentem – a rajongás sem veszett ám ki. Ennek legfényesebb bizonyítékaként az utolsó csoportmérkőzésén a spanyolok ellen a pályára kifutó magyar csapatot – a már visszajáró drukker nénik és bácsik mellett – kétszázötven tinédzser is köszöntötte. Az FTC ifjú kézilabdázói, hála a korábbi kiváló irányító, Kökény Beatrix szakosztályvezető szervezőmunkájának, hat busszal érkeztek Újvidékre, s a fülig érő szájú gyerekek buzdítását hallva a túloldali tribünről tátott szájjal bámulónak mintha bepárásodott volna valamelyest a szemüvege.

Aztán alighogy elkezdődött a mérkőzés, az egész csarnok a szemét dörzsölte, mert a szinte kivétel nélkül a röszkei határ felől érkező nézők azt hitték, rosszul látnak. Szamoránsky, Rédei-Soós, Szucsánszki, Vérten: te, jó ég, csak három perc telt el a hatvanból, és már az állt a nagytáblán, hogy 4:0 ide. Még szép, hogy a spanyolok tanácstalanságukban időt kértek, de levegővételnyi pauza sem segített rajtuk, mert beindult Tomori is, s a 9. percben 7:2-es magyar vezetésnek tombolhatott a lelátó. Elöl a kombinatív és gyors támadójátéknak, hátul a megfontolt védekezésnek és a 125. válogatottságát ünneplő Herr Orsolya spárgáinak örülhettünk, így a találkozónak ebben a szakaszában álkérdéssé silányult, hogy vajon melyik – a horvátok vagy a németek ellen látott – arcát mutatja az olimpiai és világbajnoki bronzérmessel szemben Karl Erik Böhn társulata.

Az első játékrész második negyedórájában aztán leült kissé a vidám darab hangulata, mert a rivális mind többször hámozta át magát a magyar bekksoron, s a tempót váltó spanyol gumilabdák a 23. percben, 12:12-nél utolérték vetélytársukat. A tetejébe Görbicz fájdalmas arccal sántikált le a pályáról, ám miközben az ember éppen sóhajtozni kezdett volna, a szünetre hét gólig jutó Tomori vezérletével megint összekapta magát a csapat, és úgy ballagott az öltözőbe, hogy Böhn a háromgólos előny megőrzésének műhelytitkait ecsetelgethette a lányoknak (17:14).   

Nos, az együttes – amely ezúttal a folytatásban is mindvégig komoly kézilabdacsapat benyomását keltette – sikerrel oldotta meg a feladatot. Tomori alighanem pályája egyik csúcspontjára érve tizenkettőre duzzasztotta góljainak számát, de Rédei-Soós, Szamoránsky, Szucsánszki, az idővel visszatért Görbicz, s összességében az egész garnitúra olyan produkciót nyújtott, hogy egy pillanatig sem vetődött föl a gondolat: a meccset nem a magyarok nyerik. Bár a fór négy gólra is nőtt a térfélcsere után (24:20), s három perccel a lefújás előtt is ez a differencia virított az eredményjelzőn (32:28), senki nem bánta, hogy a jegyzőkönyvbe végül „csak” 32:31 került.

Az újabb győzelem birtokában – hol volt már a keddi gyötrelem utáni pánik? – csupán azért kellett szorítani, hogy a németek legyőzzék a horvátokat, mert akkor Görbicz és társai a maximális négy ponttal kezdhetik a középdöntőt.

C csoport: Magyarország–Spanyolország 32:31