„Peking – ahogyan a 2008-as olimpián – megint fantasztikusat alkotott” – így foglalta össze a kínai főváros teljesítményét Gyulai Márton, a magyar szövetség főtitkára két nappal az atlétikai világbajnokság befejezése után. Amint elmondta: a metropoliszban minden működött, a hangulat nagyszerű volt, a résztvevőknek semmiféle kifogásuk nem lehetett a rendezésre. Ráadásul a nemzetközi szervezet elnöki pozíciójára pályázó két jelölt közül az a Sebastian Coe futott be (Szergej Bubka ellenében), aki a magyarok támogatását is élvezte, s –ötven esztendő után először – bekerült az IAAF technikai bizottságába egy honfitárs célfotóbíró, Horváth Krisztina.

Vagyis „házon kívül” igazi sikertörténetként értékelhető a vb.

De vajon ugyanennyire elégedett-e a magyar versenyzők teljesítményével a sportvezető?

Az egyik Márton (Gyulai)... Földi Imre / MTI

A kérdés már csak azért is indokolt, mert Gyulai az elutazás előtt két érmet jelölt meg vágyai tárgyaként, de a medálokból egyet sem hoztak haza a magyar atléták. Pars Krisztián kalapácsvetésben és Márton Anita súlylökésben elért negyedik helye volt a két legértékesebb eredmény, miközben nem vitás, hogy Zsivóczky-Farkas Györgyi hétpróbában kivívott hatodik helye szintén elismerésre érdemes produkció. A többiek azonban – gondolná a felületes szemlélő – futottak még. Illetve még azt sem, hiszen a mezőnyben egyetlen magyar futó szerepelt csupán: Baji Balázs 110 m gáton a 19. helyet „szerezte meg”.

...és a másik (Anita) Diego Azubel / MTI/EPA

– Ha az összes körülményt mérlegeljük, kijelenthető: kitett magáért a magyar küldöttség. Bár a remélt érmekről lemaradtunk, a helyezésekből az látszik, hogy mindinkább szélesedik a sportág hazai élvonala, egyre több olyan sportolót tudunk felmutatni, akivel a nemzetközi porondon is számolni kell – vonta meg a mérleget a főtitkár, hozzáfűzve, hogy ideje lenne változtatni a kizárólag a dobogós helyezéseket értékelő gondolkodásmódon. Ennek kapcsán fölelevenítette, hogy amikor Zsivóczky-Farkas 800 m-en beérkezett a célba, összerogyott, és amikor elterült a földön, azt sem tudta volna megmondani, hogyan hívják. Gyulai ekkor lerohant hozzá, és annyit mondott neki: „Györgyi, nézz fel a táblára!” Akkorra ott virított a hatodik hely, s ezt konstatálva a versenyző előbb diadalüvöltésben tört ki, majd másfél órán át zokogott. „Amikor ilyen érzelmeket vált ki egy eredmény, annak alighanem valós súlya van” – jegyezte meg a fájdalmasan korán elhunyt tévériporter, a Nemzetközi Atlétikai Szövetségben főtitkárként tevékenykedő Gyulai István fia.

A sportvezető elmondta, hogy 207 nemzet versenyében – azaz egészen különleges rivalizálásban – lett a 24. Magyarország. „Ez igenis remek produkció még akkor is, ha tudjuk: más, kevesebb vetélytársat felmutató sportágban csak legyintenének rá” – említette. A jövőt illetően úgy fogalmazott: a hazai szövetségnek nem célja, hogy csupán olyan szakágakat favorizáljon, amelyeknek a versenyei népszerűbbek a nézők körében.

– Kizárólag azt tekintjük irányadónak, hogy az utánpótlás-nevelésünk eredményközpontú legyen. Ha a sikerekre súlylökésben és kalapácsvetésben nagyobb esélyünk van, mint száz méter síkon, akkor nyilvánvalóan a dobószámokra koncentrálunk a továbbiakban is. De mindez fordítva is igaz: amennyiben kivételes tehetségű futóra bukkanunk, úgy minden segítséget megadunk neki, hogy a pályája csúcsára juthasson.

Ami a vb kimagasló egyéniségeit és teljesítményeit illeti, Gyulai határozottan kijelentette: az utóbbi másfél évtizedben a pekingi eseményen születettek a legjobb eredmények. Ily módon a világbajnokság kapcsán a pozitív jelzők dominálnak, s ezúttal a legkevésbé sem a közelmúltat tematizáló doppingügyek miatt.

– Számomra jelzésértékű volt, hogy a média a különleges győzelmekkel és a valódi sztárokkal foglalkozott. Az orosz gyaloglók szaftos esetére például rá sem hederített, pedig ők – egyetlen kivétellel – visszaléptek a világbajnokság előtt. Aki pedig szólistaként megmaradt közülük, az nem indulhatott el 50 kilométeren, mert egy nappal a versenyt megelőzően megbukott a doppingteszten...