Erdei Zsolt: Szuper lenne!

„Az szuper lenne!” – válaszolta Erdei Zsolt Hamburgból arra a kérdésünkre, miszerint mit szól a WBA-övét birtokló Hugo Hernan Garay címegyesítő mérkőzésről szóló nyilatkozatához.

Az argentin félnehézsúlyú ökölvívó – aki szombaton, Rostockban egyhangú pontozással múlta felül a német Jürgen Brähmert a WBA-trónmérkőzésén – komoly revánslehetőséget lát a WBO tízszeres címvédőjével szembeni újabb, immár dupla tétalapú ütközetben; na ja, Garay korábban kétszer is kikapott Erdeitől...

„Nem egy ördögi gyerek, most, Brähmer ellen se győzött meg. Meg lehet verni” – említette Erdei Garayról. – Jártathatja nyugodtan a száját, ha a pénz egyezik, akkor szívesen kiállok ellene megint.” A Madár becenevű ökölvívó a német kikötővárosban jelenleg a januári, jelen állás szerint az ukrán Jurij Barasjannal vívandó címvédő összecsapására készül, és annyira éppen nincs jó hangulatban.

Részint azért nem, mert elkapott valami „nyavalyát”, részint pedig azért nem, mert kedden hiába tárgyalt egylete, az Universum elöljárójával, Klaus-Peter Kohllal. „A következő meccsről, annak anyagi vonzatáról volt szó. Amit én mondtam, az nem tetszett neki” – összegzett Erdei, aki egyebekben nem érzékenyült el attól a szerdai információtól sem, amely szerint Garay az Universumhoz szegődik: „Magam is olvastam ezt az interneten, de igazából nem szólok hozzá semmit. Az Universum profiljához hozzátartozik, hogy igyekszik minél olcsóbban megszerezni magának különféle ökölvívókat, és úgy gondolom, Garayt illetően már volt opciója. Amúgy Garay Argentínában edz, klubom nyilván a meccsei fölött diszponál majd.” 

A most harmincnégy éves Erdei és a huszonhét esztendős Garay 2004 májusában, Dortmundban viaskodott először, akkor Erdei – noha egy pontozó döntetlent „látott” – jobb volt vetélytársánál. A 2005 februárjában, Hamburgban letudott visszavágón azonban sokáig vitatkozott hozzáértő és laikus: akkor ugyanis a „darálós” típusú Garay egy pontozó, továbbá jó néhány meccsnéző szerint is megverte magyar riválisát.

Jellemző a szituációra, hogy Csötönyi Sándor, a hazai bokszszövetség elnöke is „húzta a száját”, igaz, másnap korrigálta magát, mondván, visszanézve a mérkőzést egyértelmű: Erdei több tiszta ütést vitt be a megállás nélkül csapkodó, a végeredményt dühösen fogadó Garaynak. Nevezett dél-amerikai ökölvívó speciel e „disznóság” okán is szeretne harmadik meccset; szép kis este lenne, annyi szent...

Három a magyar igazság? - Erdei Zsolt második (vitatott) hamburgi győzelmét ünnepli 2005-ben Garay felett
Három a magyar igazság? - Erdei Zsolt második (vitatott) hamburgi győzelmét ünnepli 2005-ben Garay felett
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.