Erdei: Még két-három meccs, aztán vége

Még két-három mérkőzést vállal, jövőre pedig biztosan visszavonul Erdei Zsolt félnehézsúlyú és cirkálósúlyú korábbi profi ökölvívó világbajnok.

A 36 éves bokszoló az RTL Klub televízió Fókusz című műsorában beszélt terveiről, s újra hangsúlyozta, az a célja, hogy a félnehézsúly legjobbjaival mérkőzzön meg az Egyesült Államokban, az újabb címek már nem motiválják. A kategóriában jelenleg Roy Jones Jr., Bernard Hopkins, Jean Pascal, Tarvaris Cloud és Glen Johnson neve cseng a legjobban.

"Most így ebben az állapotomban, ha abbahagyom, nagy hiányérzet lett volna bennem, hiszen úgy érzem, nagyon sok minden maradt bennem, ami még nem jött a felszínre. Ezért döntöttem a folytatás mellett" - mondta Erdei.

A Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú vb-címét közel hat éven át őrző, majd a Boksz Világtanács cirkálósúlyú övét is elhódító bokszoló egyelőre konkrétumokkal nem tudott szolgálni, ám jövő héten ismét New Yorkba repül egy promóterrel tárgyalni, s nagy az esély rá, hogy akkor már alá is írhat egy szerződést.

A 31 profi mérkőzésén, 31 győzelmet aratott magyar sportoló jelezte, benne van, hogy vereséget szenved, de a legjobbak ellen ez elfogadható, noha természetesen győzni akar.

Erdei Zsolt itt éppen az olasz Fragomenit veri
Kiel, 2009. november 22. A magyar ERDEI Zsolt és (j) és Giacobbe FRAGOMENI olasz világbajnok mérkőzik a Sparkassen Arenában Kielben 2009. november 22-én, a Boksz Világtanács (WBC) cirkálósúlyú világbajnoki címvédő mérkőzésén. Erdei többségi pontozással legyőzte a címvédőt, így ő az első magyar profi ökölvívó, aki két súlycsoportban (félnehéz- és cirkálósúly) is világbajnok lett. (MTI/EPA/MARCUS BRANDT)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.