Ennyi volt: megszűnik a Lombard Pápa

Hivatalossá vált, hogy a klub mögött álló gazdasági társaság adósságai miatt megszűnik a labdarúgó NB I 2014/15-ös szezonjában utolsó, ezzel kieső Lombard Pápa - írta a veol.hu.
Szemán György klubigazgató a Naplónak adott interjújában elmondta: a 2004 nyarán Pápára költöző egyesület tartozásai olyan mértékűek, hogy nem tudnak nevezni a következő szezon egyik osztályába sem.

"Úgy vélem, a Pápa városában eltöltött tizenegy év a futballsikerekről szólt, noha ebben szerepelt három NB II-es szezon is, illetve minden bajnokság végére az élvonalbeli tagság megőrzése volt a cél. Ettől függetlenül a csapat évekig a legmagasabb osztályban játszott, mondhatni meghatározó szerepet töltött be a magyar labdarúgásban, ami mindenképpen sikernek számít" - fogalmazott Szemán György, kiemelve, hogy például Gyömbér Gábor, Lovrencsics Gergő és Lipták Zoltán Pápáról indulva futott be komoly karriert.

"Életem egyik legborzalmasabb pillanata volt, amikor kiderült, hogy a tulajdonos milyen cselekményt követett el a cégeivel, ez pedig előrevetítette a pápai profi futball végét - mondta a klubigazgató. - Nem titok, annak ellenére, hogy a kis költségvetésű klubok közé tartoztunk, évek óta egyre nehezebb volt finanszírozni a csapatot. Azonban álmunkban sem gondoltunk arra, hogy szinte egyik napról a másikra bekövetkezik a csőd, és mindennek vége szakad. Borzasztó volt ezt megélni. Becsülettel tettük a dolgunkat, irányítottuk a klubot, a játékosok a végsőkig kitartottak."

A pápai klub a Lombard Kézizálog Zrt. csődje miatt került nehéz, majd kilátástalan helyzetbe.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.