A szöveg akkor is érdekes lenne, ha a nemzeti tizenegy kettős vereséggel kizúg az Eb-ről, de így, hogy az ország harminc év után újra izgulhat egy futballvilágversenyen, egyenesen lenyűgöző. Hegyi úgy tud mesélni a futballról, hogy közben felmegy a pulzusunk. Mi, akik nap mint nap hallgatjuk történeteit, ugyanúgy tátott szájjal figyeljük, mint a szurkolók, akik lépten-nyomon megállítják az utcán, hogy a következő válogatott meccs esélyei­ről vagy a Messi–Suarez–Neymar csatársorban rejlő potenciálról faggassák.

A kolléga pedig mesél és mesél. Halkan kezdi, aztán egyre emelkedő hangerővel sztorizik, amikor pedig a magyar labdarúgás legnagyobb alakjaira terelődik a szó, ellágyulnak a vonásai, elmosolyodik, szemébe gyerekes csillogás költözik. A legrégebbiekről mindent elolvasott, a régiek mind a barátai, a tegnapiak felnéznek rá, a maiak pedig tudják, miért olyan szigorú a ­mércéje: túlságosan szereti ezt a játékot ahhoz, hogy megbocsátó lehessen.

A kötet Király több mint száz elnyűtt tréningalsóján kívül rengeteg régi és új anekdotát elevenít fel. Például azt, miért ütötte le a válogatott remek, elegáns, a ­pályán sosem durva védője, Mándi Gyula a Nemzeti Színház híres színművészét, ­Lehotay Árpádot. (Keresd a nőt: ­Mándi egyszer felesége, a színésznő Fazekas ­Edith öltözőjébe lépve azt látta, hogy ­Lehotay éppen a kollegina keble után nyúl.) Vagy azt, hogyan mondta meg Machosnak a Honvéd edzője, hogy kihagyja a kezdőből. („Nyolc forduló alatt hétszer kerültem be a hét válogatottjába. A kilencedik ­meccs előtt Kalmár Jenő edző odajött hozzám: – Jól vagy? Mondtam: Jenő bácsi, jól. – De tényleg nincs semmi bajod? Azt feleltem: Nincs. – Rendben – zárta le a beszélgetést –, akkor vasárnap Tichy kezd.")

Hogy az új fejezetekből is idézzünk: Kiprich miatt a Feyenoord-drukkerek a mai napig rendszeresen elzarándokolnak Tatabányára. Kű Lajos – ettől milyen messze kerültünk!­ – 1978-ban BEK-döntőt játszott, igaz, ­sajnos nem valamelyik hazai csapata, a Videoton, a Fradi vagy a Vasas, hanem a Bruges színeiben. Esterházy Márton ­pedig gyermekkorában annak ellenére is „marha csóró" volt, hogy nagypapája miniszterelnökként kormányozta az országot, és még papája is egy 12 ezer négyzetméteres kastély meg egy 60 ezer holdas birtok tulajdonosának mondhatta magát.

Bár a mai bajnokik láttán ezt senki nem gondolná, gyönyörű emlékei vannak a magyar labdarúgásnak. Hegyi ezeket ugyanolyan briliáns technikával eleveníti meg, mint ahogyan pár éve még a pályán is ragadt hozzá a labda. Csak, játékosként közismert szokásával ellentétben, most továbbadni is hajlandó. Hatvannyolc remek portréja talán tovább tudja vinni a tüzet addig, míg a maiak közül néhányan mél­tóvá nem válnak egy saját fejezetre. Bár mihamarabb szükség lenne egy még tovább bővített kiadásra!

Hegyi Iván: Magyarok nagy pályán (2., bővített kiadás) Sprint Kiadó, 2015, 280 oldal, 4990 forint