Elhunyt Joe Frazier, az ember, aki legyőzte Alit

Hatvanhét éves korában májrákban elhunyt Joe Frazier, Muhammad Ali egykori legnagyobb ellenfele. A nehézsúlyú bokszlegenda 1970-től három éven át őrizte a világbajnoki övét, amit aztán George Foreman hódított el tőle.

"A félelmetes harcos sajnos nem tudta legyőzni eddigi legveszélyesebb és legalattomosabb ellenfelét, és szervezete hétfőn feladta a küzdelmet: Joe Frazier 67 évesen, májrák következtében elhunyt" - adta hírül a profiboksz.hu.

Frazier sikerekben gazdag pályája az amatőrök táborában kezdődött, a Tokiói Olimpián 1964-ben olimpiai aranyérmet szerzett, majd a következő évben kipróbálta magát a profik között is, ahol 1970-ben, Jimmy Ellis legyőzésével nehézsúlyú világbajnok lett. Ő volt az első bajnok, akinek sikerült legyőznie Muhammad Alit, igaz, három mecsük közül az utolsó kettőt Ali nyerte meg.

Pályafutása során 37 mérkőzésen 32 győzelmet szerzett, és mindössze 5 alkalommal volt szükség a pontozók munkájára, legyőzöttjei között Alin kívül olyan neveket találunk, mint Jimmy Ellis, Jerry Quarry, Buster Mathis vagy Joe Bugner.

"Frazier egyértelműen Ali legnagyobb nemezise volt, háromszor mérkőztek meg, a trilógia első és utolsó darabja az ökölvívás könyvének arany oldalait hivatott díszíteni. Megalkuvás nélküli stílusa, hatalmas, harcos szíve, és persze legendás balhorga örökké élni fog minden bokszrajongó emlékezetében. Smokin' Joe Frazier, nyugodjék békében!" - írja profiboksz.hu.

Joe Frazier 2006. májusában, Sydneyben
Former heavyweight world boxing champion Joe Frazier gestures at ringside in Sydney in this May 17, 2006 file photo. Frazier, who earned boxing immortality after his three epic fights with Muhammad Ali, died on November 7, 2011 at age 67, U.S. media reported. REUTERS/Will Burgess/Files (AUSTRALIA - Tags: SPORT BOXING OBITUARY PROFILE TPX IMAGES OF THE DAY)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.