A sporttörténelem evidenciája, hogy a palánkok és a pakkok világát csak kicsit is ismerők Viktor Tyihonovot tartják a valaha volt legzseniálisabb hokitrénerek egyikének. Az edzőfenomén – akinek tekintélye kikezdhetetlen, személyisége sziklaszilárd, szakmai kvalitása pedig fölülmúlhatatlan volt – nyolc világbajnoki címet (1978, 1979, 1981, 1982, 1983, 1986, 1989, 1990) és három olimpiai aranyat (1984, 1988, 1992) nyert a Krasznaja Armijaként emlegetett válogatottal.

A jégkorong braziljaival.

Kizárólag extraklasszisok és szuperspílerek alkották az általa dirigált, jószerével verhetetlen sereget. A kezdetekben Tretyak kapus, a pengeművész Mihajlov, Petrov, Harlamov csatársor, majd a KLM-trió a szélvészként száguldó Krutovval, Larionovval és Makarovval (miközben hátul a Fetyiszov, Kaszatanov bekkpár behúzta a reteszt), később a Homutov, Bikov, Kamenszkij támadóhármas..., és még sorolhatnánk hosszasan, ki mindenki dolgozott a keze alatt és dolgozott a keze alá, hogy a jégkorongkrónika aranytollal írt lapjai rendre a legnagyobb hatású színtársulatok valamelyikének sikereivel teljenek meg.

A Dinamo Moszkva egykori hátvédje – aki 296 mérkőzésen 35 gólt szerzett a szovjet ligában – 1964-ben saját klubjánál kezdte páratlan edzői karrierjét, amely 1977-től a másik moszkvai „nagycirkuszban”, a CSZKA-nál, és persze a válogatott mellett teljesedett ki. Már a következő esztendőben világbajnoki címre vezette a különítményt, és ezt a „mutatványt” további hét alkalommal ismételte meg, sokak szerint annak köszönhetően, hogy a mester a játékot a szó legnemesebb értelmében játszó játékosokra építette mindenkori csapatait.

Viktor Tyihonovot 1998-ban beválasztották a jégkorongozó Hírességek Csarnokába. Azok után, amit ő tett a sportágért, ez volt a legkevesebb, amit megtehettek vele.