Hosszan tartó, súlyos betegség után, hatvannyolc éves korában elhunyt Németh Angéla, a gerelyhajítás olimpiai és Európa-bajnoka.

Petrovits László / MTI

Lehet, hogy sorsszerű: hatvannyolc esztendős korában ment el, és hatvannyolcban futott be. Az év májusában a magyar gerelyhajítónők közül elsőként dobta túl a hatvan métert (60,20), s ragyogó országos csúcsa nyomán világranglista-vezetőként utazott Mexikóvárosba, az olimpiára.

Nem kellett 2240 méterrel a tengerszint fölé kapaszkodnia ahhoz, hogy magasra emelkedjék. Merthogy Németh Angéla magasugróként kezdte, majd átpártolt a kosárlabdához, és ígéretes tinédzsernek tartották a palánk alatti játékban is. (Ifjúsági válogatott volt.) Nem tudni, mire vitte volna a csapatsportágban, ha atlétaedzői nem beszélik rá, hogy térjen vissza az atlétikai pályára, de hogy nem döntött rosszul, azt az 1968-as nyári – bár októberben rendezett – játékok fényesen bizonyították. Az első sorozat után még második volt a román Mihaela Penes mögött, ám másodszorra megjavította saját magyar rekordját (60,36), és ezzel a nagy dobásával eldöntötte a versenyt. Alig huszonkettő volt, amikor olimpiai bajnokká vált; Novotny Zoltán, a mámoros riporter nem győzött kiáltozni a rádióban...

Az emblematikus extraklasszis huszonhárom évesen már Eb-aranyéremmel is büszkélkedett, méghozzá – magyar szempontból – minden idők legemlékezetesebb kontinensbajnoki viadalainak egyike után. A legértékesebb díjakat ugyanis két honfitársunk érdemelte ki 1969-ben Athénban: Németh mögött Vidosné Paulányi Magda szerezte meg a második helyet. A győztes ezúttal csak megközelítette az akkoriban „bűvösnek” nevezett hatvan métert (59,76), de az égvilágon senkinek nem hiányzott az a huszonnégy centi...

Előzőleg 60,58 méterre javította a hazai csúcsot; ezt az eredményét öt esztendeig nem tudták túlszárnyalni. A fél évtized elteltével már nem versenyzett: az 1972-es olimpia tizenharmadik helye és a játékokat követő sérülése miatt huszonhat évesen felhagyott az atlétikával. Rövid időre visszatért a kosárlabdához,majd hasznosította azt, amihez szintén a legfényesebb évében, 1968-ban jutott: a testnevelő tanári diplomát. Két felsőoktatási intézményben mozgatta meg a diákokat, 1990-től az Állatorvos-tudományi Egyetem testnevelő tanszékének vezetőjévé nevezték ki.

Két esztendővel ezelőtt azt nyilatkozta kiváló pályatársamnak, Malonyai Péternek: „A sport megtanított arra, hogy a legnagyobbak is legyőzhetők. Meg arra is, hogy a vereségtől nem véd meg az olimpiai aranyérem.”

Amilyen népszerű, olyan szerény és bölcs ember volt.

Talán ezért is tisztelhettük benne a sportok királynőjének királynőjét.