Egyedi férfiesernyő

Szédítő események történtek a spanyol bajnokság tizenegyedik fordulójában.
A Valencia szombaton 5-1-re nyert az eddig kitűnően szereplő Celta Vigo vendégeként, mégpedig az egyaránt duplázó – valamint két, illetve egy gólpasszt jegyző – Alcacer és Parejo nagyszerű alakításával. Aztán vasárnap a Bilbao úgy győzte le 2-1-re az Espanyolt, hogy első góljánál Inaki Williams a kapunak háttal emelte át a labdát védőjén, majd káprázatos lövést küldött a jobb felső sarokba.
Szédítő látvány minden szinten
Szédítő látvány minden szinten
Albert Gea / Reuters

Ezt tudta megfejelni a Barcelona–Villarreal találkozón Neymar. A La Liga góllistáját immár tizenegy góllal vezető, Busquets nagyvonalú átadásából az első gólt is megszerző brazil extraklasszis, aki a katalánok második gólja előtt a tizenegyesrúgást önzetlenül átengedte a mesterlövészek rangsorában mögötte következő uruguayi Suareznek, a hajrában magát a csodát elevenítette meg. Suarez labdáját, ahogyan korábban Busquetsét is, fölényes biztonsággal szelídítette meg, aztán egyszerre emelt át önmaga és a jelenést látó Jaume Costa fölött, majd a leeső labdát a levegőből, kapásból a bal sarokba lőtte ­(3-0).

Minden túlzás nélkül: Pelé legszebb napjait idézte a mozdulat, és már az összevetés is igazolja, hogy egészen különleges élményben lehetett részük a Nou Camp stadionban helyet foglaló nézőknek, valamint a képernyő előtt ámuldozó tízmillióknak. A mozdulatot a BBC „lenyűgözőnek" nevezte, míg a Real Madridhoz közeli spanyol sportlap, a Marca angol nyelvű internetes kiadása azt jelentette a meccsről: „No Messi, no problem."

A sérült argentin talizmán egyrészt tényleg nem hiányzik, másrészt viszont nagyon is érződik a távolléte, mert Munir kilóg a barcelonai csatárhármasból, amely inkább csak támadó tandem...
A Real Madrid Munirja már jó ideje Bale. Bár vasárnap Cristiano Ronaldónak sem ment... Annál inkább a házigazda Sevillának, amely a ragyogó ollózással vezetést szerző Sergio Ramos gólja után Immobile, Banega és Llorente révén fordított, James Rodriguez csak szépíteni tudott (3-2). A veretlenségétől búcsúzó „királyi gárda" hátránya épp három pont a Barcelonával szemben.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.