Dzsudzsák a Dinamo Moszkvához szerződik 19 millió euróért

Dzsudzsák Balázs az orosz élvonalban szereplő Anzsi Mahacskalától a bajnokságban jelenleg harmadik helyezett Dinamo Moszkvához szerződik.

A MLSZ honlapja kedden, Vörösbaranyi Józsefre, a játékost képviselő Stars and Friends menedzseriroda tulajdonosára hivatkozva arról számolt be, hogy a válogatott szélső már el sem utazott jelenlegi csapatával az edzőtáborba, hanem Moszkvában tárgyal szerződéséről.

Kora délután az MLSZ honlapján megjelent, hogy a felek mindenben megállapodtak egymással, de az aláírásra még nem került sor.

"Intenzív és eredményes tárgyalásokon vagyunk túl, és elmondhatom, hogy lényegében megegyeztünk a Dinamo vezetőivel a szerződésemről - mondta az mlsz.hu-nak Dzsudzsák Balázs. - Ma bemutattak a klub elnökének is, akivel együtt ebédeltünk, délután pedig fotózásra megyek. A fényképekre a vízumhoz van szükség, hiszen a Dinamo hamarosan Dubajba utazik edzőtáborozni. Az a vezető, akinek a klub részéről alá kell írnia a szerződést, jelenleg nem tartózkodik Moszkvában, szerda délután vagy csütörtök reggel érkezik meg, és akkor már papíron is a klub játékosa lehetek".

Dzsudzsák arról is beszélt, hogy új csapata tagjai Szocsiba utaztak, ahol mindenre kiterjedő orvosi vizsgálatokon vesznek részt, de neki nem kell utánuk mennie, mivel hivatalosan még nem tartozik a kerethez, illetve múlt pénteken egész napos orvosi felmérésen esett át Rómában, ahol az Anzsival kötött szerződés előtt is megvizsgálták.

"A Dinamo Moszkva már korábban kiszemelte magának Balázst, miután a csapatnál jelenleg hiány van bal lábas szélsőből - nyilatkozott korábban Vörösbaranyi József. - A fővárosi klubnak a bajnokságban és a nemzetközi porondon is komoly céljai vannak, ezért kerestek egy elismert, nemzetközi tapasztalattal rendelkező játékost erre a posztra. A moszkvai klub tulajdonosa nemrégiben felkereste az Anzsi vezetőit, és a napokban sikerült megegyezniük egymással az átigazolásról."

Orosz források szerint a 41-szeres válogatott Dzsudzsákért 19 millió eurót (6 milliárd forint) fizet a Dinamo, ebből 15 milliót azonnal átutal az Anzsinak, maradék tartozását pedig a későbbiekben egyenlíti ki. Dzsudzsák Balázs ezzel rekordot állít fel, ekkora összeget ugyanis korábban még soha nem fizettek magyar játékosért.

A Dinamo Moszkva jelenleg harmadik az orosz bajnokságban, a második CSZKA mögött egy pont a hátránya, az éllovas Zenit héttel előzi meg. Dzsudzsák olyan játékosokkal szerepel majd egy csapatban - amennyiben tényleg megtörténik a klubváltás -, mint a német Kevin Kuranyi, az ukrán Andrij Voronyin vagy a bosnyák Zvjezdan Misimovic. A csapat vezetőedzője a klub egykori játékosa, az 50 esztendős Szergej Szilkin. A Dinamónak jelenleg nincs saját stadionja, a most épülő VTB Arena 2016-os átadásáig a csapat a Himki Arenában játssza hazai meccseit, csakúgy, mint a nagy rivális CSZKA Moszkva.

A Dinamo a Szovjetunió egyik legsikeresebb klubja volt, 11 alkalommal nyerte meg a szovjet bajnokságot, hatszor a szovjet kupát. Utolsó bajnoki elsőségét azonban 36 évvel ezelőtt szerezte, orosz bajnok még sosem volt, és Orosz Kupát is csak egyszer, 1995-ben nyert. Az utóbbi 15 évben mindössze egyetlen dobogós helyezést ért el az orosz pontvadászatban, 2008-ban a harmadik helyen végzett. A klub legnagyobb nemzetközi sikerének az 1972-es KEK-ezüstérem számít.

Dzsudzsák Debrecenben kezdte karrierjét, majd 2008-ban a holland PSV Eindhovenhez igazolt, amelynél meghatározó játékossá vált. Tavaly nyáron meglepetésre igazolt az Anzsihoz, amely akkori sajtóértesülések szerint 14,5 millió eurót fizetet érte.

A dagesztáni együttesben hamar megsérült, kulcscsonttörést szenvedett, összesen nyolc meccsen, átlagosan 49 percet játszott, gólt nem szerzett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.