Duisburg, víziváros

Ma kezdődnek az előfutamok a nagy reményű kajak-kenu világbajnokságon.

Kilenc arany-, három ezüst- és hat bronzérmet szerzett a magyar válogatott a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon. Természetesen nem az ­idein, elvégre az csak ma kezdődik az előfutamokkal, hanem a legutóbbi olyanon, amelynek a sportág németországi bázisa adott otthont. A honfitársaink iránti elvárásokat jelzi, hogy a ­2007-es eredmény után még óvatos kritikák is érték a férfi kajakrészleget...

A helyzet azóta sem sokat változott, azaz a nagyközönség számára lénye­gében értelmezhetetlen, ha valaki dicséretként mondja: magyar kajakos pontszerző helyezést szerzett. Idehaza medálban számolnak, s erre évtizedek óta alapos okot adnak a sportág klasszisai. Elég csak azt említeni, hogy a jelenlegi kerettagok közül Kovács Katalin háromszoros olimpiai, harmincegyszeres világ-, és huszonkilencszeres Európa-bajnok. A vb beharangozó videójából arra következtethetünk: a vendéglátók is kiemelt helyen kezelik a magyar kajaksportot. A német női négyes lapátolása után piros-fehér-zöld kalapot viselő szurkolók csoportja kerül a fókuszba, s föltűnik a filmben Kovács is. A produkció persze főként a házigazdákra, valamint az eseménynek otthont adó sportparkra koncentrál (ez érthető a szintén kiváló német válogatott erejének, s a létesítménynek az ismeretében). A testkultúrának szentelt hatalmas területen nem csupán a vízi központ, hanem futballstadion is helyet kap.

A szervezők ki is használták a komplexum adottságait, s kedd este az aréna árnyékában tartották a hetvenkilenc ország ezerötszáz versenyzőjének részvételével zajló vb megnyitóját. Az eseményen, amelyen hozzávetőleg kétezren jelentek meg, még José Perurena, a nemzetközi szövetség spanyol elnöke volt a főszereplő, de ma már mindenki a versenyzőkre figyel.

Például a harmincöt tagú magyar különítményre. Storcz Botond szövetségi kapitány nem vár a hat évvel korábbihoz hasonló éremesőt, nyolc-tíz medál megszerzését prognosztizálja. Az, hogy a társaság elérje a limitet, számára a szokottnál is fontosabb, mert meglehet, utolsó alkalommal irányítja a válogatottat, kapitányi szerződése ugyanis szeptember 30-án lejár.

Kiválasztottjai közül sokan tehetnek azért, hogy szép emlékű versennyel záruljon pályafutása ötéves szakasza. A főszerep, ahogyan az utóbbi időben megszokottá vált, a női kajakrészlegé lehet. Az olimpián két aranyérmet nyerő szekció ezúttal is fölöttébb erős garnitúrát vonultat föl. Ez a legkevesebb, ami elmondható arról a társulatról, amelyben helyet kap – Kovács mellett – Douchev-Janics Natasa, Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina, hogy csupán az ötkarikás bajnokokat említsük... A tavaly Londonban győztes négyes összetétele változott: Kovács helyett Vad Ninetta ül majd a hajóban. E csere a célt nem befolyásolja, azaz a kvartett a dobogó tetejére tör. Éppúgy, ahogyan Kozák szólóban; a K–1 500-as számban legnagyobb ellenfele az immár szerb színekben versenyző Benedek Dalma lesz... Meglepetésérmes magyarra nem lehet számítani, mivel az, aki a magyar válogatón kivívja a csapatba kerülés jogát, szinte automatikusan említhető a dobogóra esélyesek között.

Áll ez az olimpiai bajnok Dombi Rudolf, Kökény Roland kettősre, a Fábiánné Rozsnyói Katalin által felkészített férfi négyesre vagy az utóbbi időben rapszodikus, ám ugyancsak ötkarikás bajnok Vajda Attilára, és...

A sor folytatható. Annak megfelelően, hogy a magyar küldöttség ezúttal is bizonyítani szeretné: övé a világ legjobb válogatottja.

A magyar résztvevők

Férfiak. K-1, 200 m: Tótka Sándor. 500 és 1000 m: Dombvári Bence. 5000 m: Noé Milán. K-2, 200 m: Molnár Péter, Bán Kristóf. 500 m: Sík Márton, Boros Gergely. 1000 m: Dombi Rudolf, Kökény Roland. K-4, 1000 m: Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel. 200 m-es kajakváltó: Tótka, Dudás Miklós, Hérics Dávid, Molnár. C-1, 200 m: Lantos Ádám. 500 m: Nagy Péter. 1000 és 5000 m: Vajda Attila. C-2, 200 m: Lantos, Nagy. 500 és 1000 m: Vasbányai Henrik, Mike Róbert. C-4, 1000 m: Varga Dávid, Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András. 200 m-es kenuváltó: Lantos, Nagy, Korisánszky Dávid, Foltán László.

Nők. K-1, 200 m: Douchev-Janics Natasa. 500 m: Kozák Danuta. 1000 m: Medveczky Erika. 5000 m: Csay Renáta. K-2, 200 és 500 m: Kovács Katalin, Douchev-Janics. 1000 m: Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina. K-4, 500 m: Szabó, Kozák, Fazekas-Zur, Vad Ninetta. 200 m-es kajakváltó: Kozák, Douchev-Janics, Fazekas-Zur, Vad. C-1, 200 m: Lakatos Zsanett. C-2, 500 m: Lakatos, Takács Kincső.

Duisburg 2007. Most sem lesz más
Duisburg 2007. Most sem lesz más Fotó: REUTERS – Ina Fassbender
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.