Drukker a fenekén

Különleges élmény volt a Preston North End angol harmadosztályú futballkub szurkolóinak, hogy csapatuk az FA Kupa nyolcaddöntőjében a nagy hírű Manchester United ellen játszhatott. A hazaiak sokáig vezettek is, végül Rooney és társai 3-1-re nyertek. Az emlék azonban kitörölhetetlen marad.

Ugyanúgy, mint anno a Testvériség háromezer drukkerének, hogy 1964. szeptember 9-én Pestújhelyen azt látta: a BLASZ I-es csapat MNK- meccsen –Ballának az 52. percben szerzett góljával, hatalmas meglepetésre – kiejtette a Varga – Ihász, Mészöly, Berendy, Sárosi – Mathesz, Fister – Pál II, Machos, Puskás, Farkas gála-összeállításban pályára lépő Vasast, s bejutott a négy közé.

Budai forgatag
Budai forgatag
Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

Magyarán: a kiscsapatok szempontjából unikális ünnepnapok a kupatalálkozók.

Mától napjaink férfi kosárlabdázói is megméretnek. Szintén különleges keretek között. Régebben e kedvelt sportág fővároscentrikus volt, azután a vidék mindinkább főszerephez jutott, manapság pedig az a terv, hogyan lehetne ismét megkedveltetni Budapesttel e remek játékot. A tavaly átadott Tüskecsarnok adott otthont 2014 végén a Kelet–Nyugat gálának, most pedig ugyanott három napon keresztül nyolc csapat vetélkedik a Magyar Kupáért.

E nyolc vidéki együttes – ha hiszik, ha nem – alanyi jogon, játék nélkül került a negyeddöntőbe, magyarán: a modern kori MK-ban összesen nyolc klub szerepel. A tavaly bevezetett rend az: az NB I A csoport alapszakaszának első köre után az első hét helyen álló csapat, valamint az Adria Ligában szereplő Szolnok küzdhet a kupáért.

Nem mellesleg: az efféle nyolcas mezőny a módi Spanyolországban és Olaszországban is, ott pedig kétségtelenül magasabb színvonalon kosárlabdáznak, mint idehaza.

A hazai szakemberek azért megosztottak a szisztémát illetően. A kialakításban közrejátszott – tudtuk meg Halmos Pétertől, a szövetség versenyirodájának vezetőjétől –, hogy régebben az alsóbb osztályokra érvényes játékjogosultság alapján lehetett szerepelni a Magyar Kupában, vagyis csapatonként egy légiós léphetett pályára, míg most már az NB I A-ra érvényes szabályok a döntők: három külföldi kosaras játszhat, vagyis a kiscsapatoknak esélyük sem lenne túl sokáig jutni a sorozatban. Az tény: nagyon sok együttes szurkolóinak nem adathat meg a Testvériség-érzés, ugyanakkor az is igaz, már az NB I B-s meccseken is nagyon kevés a néző. Azért a kisebb klubok sem maradtak esemény nélkül: a szövetség részükre rendezi meg a Dr. Hepp Ferenc-emléktornát.

Pró vagy kontra, izgalmakban, a nyolc csapatot biztató szurkolókban és főként meccsekben nem lesz hiány: egymás után négy találkozót iktattak a programba a szervezők. Drukker legyen a fenekén, aki képes lesz végigülni a ma délután egy órától körülbelül este tízig tartó monstre eseményt. Tavaly Pécsett találkoztak a nyolcak – a döntőben a Szolnok 70:68-ra győzött a Sopron ellen –, és sokan a torna elejétől a végéig követték az eseményeket.

Attól függetlenül, hogy a győztes nem szerez jogot a részvételre európai kupasorozatban. Az erkölcsi elismerésen túl azonban pénz is áll a házhoz: az első helyezett egymillió, a második 500 ezer, a harmadik pedig 300 ezer forinttal gazdagodik.

Tüskés úton

Ma: Kaposvár–Szolnok (13 óra), Fehérvár–Sopron (15.30), Szombathely–Paks (18), Pécs–Kecskemét (20.30).

Holnap: az 1. negyeddöntő győztese–a 3. negyeddöntő győztese (15.30), 2.–4. (18).

Szombaton a harmadik helyért: 15.30.

Döntő: (18).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.