Dortmund–Bayern: Derűre háború

Azt gondolta az ember, a békesség, a jó kedély és az emelkedettség találkozója, a Wembley barátságos előjátéka lesz a két német BL-döntős, a Dortmund és a Bayern München bajnoki mérkőzése, e helyett a második félidő több mint háromnegyed órás összecsapás volt.

Amilyen kevés futballt lehetett látni, olyan nagy feszültség uralkodott a Borussia természetesen telt házas stadionjában (80 645 néző), ráadásul az egymásra rontó felek „kiváló” játékvezetőt kaptak az indulatok elszabadulásához, Gagelmann sporttárs ugyanis rendszerint csak asszisztált a dühkitörésekhez. Igaz, a müncheni Rafinhát a hatvanötödik percben kiállította, de még így is reménytelenül távol állt attól, hogy meggátolja a csetepatét.

Pedig a Bayern igazán lazára vette a figurát: kezdő tizenegye Lahm, Dante, Schweinsteiger, Javi Martinez, Robben, Thomas Müller, Ribery és Mandzukic nélkül vonult ki a pályára. A Dortmund nem engedhetett meg hasonló rotációt magának, mivel a müncheni keretnél szerényebb a választéka, amit a leghívebben Schieber teljesítménye tükrözött: már-már meghökkentő, hogy Bajnokok Ligája-finalista együttesben ilyen esetlen ember szerepelhet. Igaz, társai sem remekeltek, bár az első huszonöt percben még akadt némi játék: előbb Blaszczykowski átadását küldte Grosskreutz kapásból a léc alá, majd Rafinha beívelését fejelte a bal sarokba Gomez (1-1).

A futballt ezzel elintézték a vetélytársak.

A szünet után egymást is.

Az ütközet azzal a tizenegyessel kezdődött, amelyet Neuer hárított a hatvanadik percben: a münchenieket a büntető megítélése, a dortmundiakat Lewandowski sikertelen lövése zaklatta fel. Ettől fogva olyan tömegjelenetek zajlottak, akár egy háborús film forgatásán, még az is előfordult, hogy Matthias Sammer Bayern-sportigazgató nekiment Jürgen Klopp Borussia-edzőnek. Ha a BL-döntőn is efféle légkör uralkodik majd, akkor május huszonötödikén egy nehéz nap éjszakája lesz Londonban...

Megnyugodni most csak a müncheniek tudtak – nyilván ők sem egyhamar –, mert megőrizték idegenbeli veretlenségüket a Bundesligában. A mérlegük vendégként: tizennégy győzelem, két döntetlen, 38-4-es gólkülönbség. (Nem rossz...) Amúgy az egész évadban csak háromszor kaptak ki – a BL-ben a BATE Boriszovtól és az Arsenaltól, a bajnokságban otthon a Leverkusentől –, azaz könnyű nekik, de nem könnyű velük.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

Azért a mostani meccs hangulata jelezte: a Wembley pázsitján nem garden-party lesz.

A Bundesliga élmezőnye: 1. Bayern 85 pont (már bajnok), 2. Dortmund 65, 3. Leverkusen 59

Szájjal játsszák. Thomas Müller és Santana páros jelenete
Szájjal játsszák. Thomas Müller és Santana páros jelenete
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.