Doppingolással vádolják Hosszú Katinkát

Hosszú Katinkát az egykori NDK-s sportolókat idéző doppingolással vádolta meg az amerikai Swimming World magazin cikke. Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke hivatalos levélben tiltakozott.

A magyar sportvezető válaszában botrányosnak nevezte a Swimming World Magazine internetes oldalán szerda éjszaka megjelent írást, mely szerinte úgy járatja le a nemzetközileg is elismert magyar úszót, hogy a szerző bármiféle bizonyítékkal rendelkezne állításainak igazolására.

„Amint azt a nemzetközi média mértékadó újságírói pontosan tudják, Hosszú Katinkát megannyi doppingvizsgálatra kötelezték az elmúlt években a WADA, illetve helyi antidopping-ügynökségek, versenyeken és versenyeken kívül egyaránt. Az eredmény mindannyiszor negatív volt” – hangsúlyozta Gyárfás Tamás a közleményében.

A nemzetközi szövetség alelnökeként is dolgozó Gyárfás érthetetlennek tartja, hogy a tekintélyes lap miért tartotta fontosnak a rágalmak közzétételét. Szerinte mindez nem illeszkedik a Swimming World szakmai szellemiségéhez, mellyel nemzetközi elismerést vívott ki magának.

Szabó Miklós / Nemzeti Sport

A lap szerkesztősége reagálásában tagadta, hogy megrágalmazta volna a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszút – akit tavaly a nemzetközi szövetség az év legjobb női úszójának választott –, ahogy a Swimming World fogalmazott, mindössze csak egy olyan szerző véleményének adott teret, aki jártas a NDK-ban alkalmazott módszerekben.

A MÚSZ pénteki közleményében arra is kitért, hogy Gyárfás Tamás mély megdöbbenésének adott hangot, miután a nemzetközi úszóéletből kapott visszajelzések szerint a vádaskodás magyarországi „erők sugallatára fogalmazódott meg”. A MÚSZ-elnök szerint egyesek újfent igazolták, számukra semmi sem drága, hogy a magyar úszósportot befeketítsék – a támadást pedig a péntek délelőtt esedékes tisztújító közgyűlésre időzítették.

A Swimming World a kanadai Casey Barrett írását közölte szerdán. A volt olimpikon úszó cikkében hosszan sorolja a szerinte gyanús jeleket Hosszú Katinka elmúlt két évben mutatott teljesítményéről, jóllehet azzal kezdi, hogy „bizonyíték nincs. Bizonyíték soha nincs, akkor sem, amikor fontos lenne, és akkor sem, amikor a legjobban kellene”.

Kommentárjában hangsúlyozza, hogy a Vas Hölgynek (Iron Lady) becézett sportoló jelenleg a világ legjobb négyszámos (all-around) úszója. Az övéhez hasonló, rengeteg számban, folyamatosan kiemelkedő produkciót senki sem tud nyújtani, se Michael Phelps, se Katie Ledecky, se Ryan Lochte. A kemény edzések idején zajló évközi versenyeken mindenki megviseltnek tűnik – Lochtet külön kiemelte példaként –, kivéve Hosszút.

Barrettnek állítása szerint külön szemet szúrtak a múlt hétvégén Charlotte-ban látottak. Az amerikai városban Hosszú hét egyéni számban indult és hatot megnyert, a verseny utolsó napján pedig a magyar versenyző előbb a világ idei legjobbjával győzött 200 m vegyesen, 16 perccel később pedig a ranglista harmadik eredményét produkálta 200 m háton.

„Nem rossz egy évközi viadalon, amelyen a szupersztárok többsége a kemény tréningek miatt nagyon fáradt, szenvedős úszást mutatott be” – jegyezte meg érezhető gúnnyal Barrett, aki szerint az elmúlt két évben Hosszú mindig mindenhol úgy úszott, mint Charlotte-ban.

Az író többször hangsúlyozza, hogy nem egyedül van véleményével, mert „az edzők morognak, a szakértők csak pislognak, a vetélytársak meg langyosan gratulálnak” Hosszú egy-egy lenyűgöző teljesítménye után, ugyanakkor mindenki összesúg a háta mögött, csak senki nem meri felemelni a hangját a bizonyítékok hiánya miatt.

Barrett egy többek között általa készített, az 1976-os montreali olimpiáról szóló dokumentumfilm (The Last Gold – Az utolsó aranyérem) egyik legfőbb üzenetével magyarázza mostani cikkét. A központi doppingolással segített NDK-s sportolók megjelenését és a sportra gyakorolt negatív hatásukat elemző filmben megfogalmazódott, hogy a sajtónak mekkora a felelőssége a keletnémet sportolók hosszú évekig tartó menetelésében, ugyanis senki sem emelte fel a szavát a nyilvánvaló csalás ellen. Szerinte 40 év alatt semmi sem változott.

„Hosszúval kapcsolatban azon csodálkozni, hogy felmerül a doppingolás kérdése, olyan, mint bemenni egy sztriptízbárba, s meglepődni, hogy a lányoknak nem igazi a mellük” – írta le Barrett egy barátja reakcióját arra, hogy ilyen cikket fog írni.

Az anyag végén a szerző a londoni olimpiáig kanyarodik vissza, megemlítve, hogy Hosszú nem tudott dobogóra állni, azóta viszont a legjobb lett. Barrett emlékeztetett a magyar úszó NBC-nek adott áprilisi interjújára, melyben elismerte, hogy az olimpián a 400 m vegyes utolsó 100 méterére feladta lélekben a viadalt, s hiába volt még számára több szám is hátra, tulajdonképpen az egész londoni szereplését is. Barrett ezzel kapcsolatban azt emelte ki, hogy a 400 m vegyesen Londonban győztes kínai Je Si-vent is sokan doppingolással vádolták meg, s ugyan azt nem tudja, hogy Hosszú is köztük volt-e, ám azt igen, hogy a sportolók azért szoktak doppinghoz nyúlni, mert úgy gondolják, hogy a vetélytársak is használják azt.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.