Akik Wimbledonban keddre, a női negyeddöntők napjára vásároltak jegyet – legalábbis a két, gyöngébbnek látszó meccsre – gyönyörű bónuszt kaptak: Djokovicsnak és a dél-afrikai Andersonnak az előző napon 2:2-es játszmaállásnál sötétedés miatt félbeszakadt mérkőzésén a mindent eldöntő ötödik szettet.

Az első helyen kiemelt világelső és címvédő legnagyobb bánatára hétfőről másnapra ellenfele se szerválni, se játszani nem felejtett el, sőt visszatért belé az a lendület, amelyet az első két megnyert játszma után a második kettőben elveszített. Az este kilenckor beállt sötétség neki kedvezett. Olyannyira, hogy kedd kora délután (ad notam: az első, hála istennek, rövid esőszünet után) ontotta az ászokat – a kilencedik gémben mindösszesen a negyvenediknél, azaz „karlovici” magasságokban tartott –, és jóval könnyebben nyerte az adogatójátékait, mint ellenfele. Aki azért úgy-ahogy, kiizzadta a sajátjait. Együtt meneteltek 5:5-ig, Djokovics semmi rendkívülire nem volt képes, csak mint a baromfiudvar körül hosszasan ólálkodó róka, várta a pillanatot, hogy Anderson kibillenjen az egyensúlyából.

Djokovics: nem volt könnyű Henry Brown / Reuters

Ő maga, mint tudjuk, nem egy „billenős” típus. És 5:5 után a dél-afrikai hirtelen – amint ezt Djokovics valószínűleg kikockázta magában – valóban hibázni kezdett, ászok helyett két kettős hibát ütött, és felkínálta a lehetőséget a szerb számára a meccs legfontosabb gémjének az elrablására. Az meg élt a lehetőséggel, s most már „csak” a saját szerváját kellett hoznia. Nulla-harmincnál úgy festett, hogy most ő botlik meg. De ennek az embernek kötélből vannak az idegei. Pillanatok alatt négy labdát nyert sorozatban, hirtelen „működni” kezdtek az első adogatásai, és akkor már nem maradt más hátra, mint a kézfogás.

A verseny (eddigi) talán legnagyobb meccsét láttuk, egy kevésbé esélyes játékos (Anderson) remek teljesítményét a nála nagyságrendekkel gyöngébben adogató, viszont játéktudásban és különösen lábmunkában ugyancsak nagyságrendekkel erősebb ellenféllel szemben. Djokovicsra az elődöntőben egy másik „szervagép”, a US Open tavalyi győztese, a horvát Cilic vár –szerintem mindent egybevéve kicsit könnyebb lesz ellene játszania, mint Andersonnal volt.

A hazafias angol közönségre egyébként Cilic is számíthat, mert a dél-afrikai felé áradó rokonszenvnek ugyanaz volt az oka, mint az ő esetében lesz: takarítsa el végre valaki Djokovicsot Murray útjából, ne a szerb legyen az ellenfél a döntőben! (Mert Murray olyan biztos?)

A hölgyeknél a medálokkal alaposan feldíszített veteránokkal szemben jött az ifjúság: a 20 éves amerikai Keys, a 21 éves spanyol Muguruza és a 23 esztendős, ugyancsak amerikai Vanderweghe.

Hármuk közül a legkevésbé izgalmas ellenfelet, a svájci Bacsinszkyt kifogó Muguruza nyert, a másik kettő veszített. De egyik sem akárhogyan. Keys – akiben már most megvan Serena Williams minden adottsága – ellopott egy szettet a lengyel Agnieszka Radwanskától, Vanderweghe meg Sarapovától.

Az orosz bajnok(ön)jelölt egyébként önmagához képest gyöngén játszott, sokat hibázott, amiképp egyébként a világelső, első számú kiemelt Serena is az oroszlánként harcoló fehérorosz Azarenkával szemben. Mindazonáltal mind a ketten győztek, és leshetik egymás hibáit majd az elődöntőben. Hogy a döntőben egyiküknek kivel kell majd megküzdenie, azt természetesen nem tudni, de nem éppen szép fintor a sorstól, hogy a másik ágon Muguruza–Radwanska elődöntő lesz, azaz egy biztos: a hölgyeknél egy meglepetésember már biztosan döntőt játszik.

Mindent egybevéve a négy női elődöntőt én magam olyan borús ábrázattal szemléltem, mint Boris Becker tíz játékon át az általa mentorált Djokovics játékát. Semmi olyat nem láttam a lányoktól – talán a Keysben rejtekező jövőt leszámítva –, ami megfogott volna, és különösen riasztónak találtam, hogy a szerva-röpte játéktól (amelyre a fű mint borítás mindennél alkalmasabb) mindegyik félt, akár ördög a tömjénfüsttől. Ha elfelejtettem volna, a férfiakról szinte ugyanezt lehet elmondani: a két évtizeddel ezelőtti negyven százalékhoz képest ma a nyerő ütéseknek mindössze nyolc százaléka röpte. Kínos.