Vila Autodromóval nagyjából végzett a dózer, az egykori kis favela romjain bézs színű vécécsésze „trónol", körülötte törmelék. Majdnem sikerült eltakarítani az olimpiáig, de nem egészen. Egy ház még maradt, aztán egy este megjött a markoló, és élő tévéközvetítés, meg jelentős médiaérdeklődés mellett szétkapta a maradékot. Pedig valaki felfújta rá festékkel, meg egy brazil zászlóba is belefestette a mondatot: „Ne távolítsd el, emlék."

A tereprendezőket ilyen feliratokkal nehéz megállítani. Dózer, az kell. Jöjjön a sitt!

A korábbi lakók maradéka konténerházakban éldegél, másokat már elköltöztettek, az utolsó húsz család most kapta meg új lakóhelye kulcsait.

A konténerházak körül kerítés; ezt egy éve, Azerbajdzsánban, az Európai Játékokon is nagyon tudták. Szép az a nyomornegyed meg festői, csak még festőibb, ha elé rakunk egy falat. Ők nézhetik belülről, mi nézhetjük kívülről.

Igaz, a „bentlakók" írhatnak is. Meg is teszik. Napról napra több és hosszabb felirat virít a kerítésen. „A hatalommal való visszaélés korrumpálja az igazságszolgáltatást és megöli a demokráciát!"; „Olimpiai nagytakarítás"; „Nem mindennek van ára"; „Igazságot!" ­Üzenetek Eduardo Paes riói polgármesternek és a rendőri vezetőknek. Nem túl kedvesek.

Aztán jönnek a dózeresek festő kollégái, és szépen lemázolják az egészet. Amit ők lefestenek nappal, azt a helyiek visszafestik éjjel, így aztán bizarr macska-egér játéknak lehetünk szemtanúi. Mindennap új négysorosok jelennek meg a falakon, kicsit a Brian élete graffitizős jelenetére hasonlít az egész. Bár egy kicsit azért szomorúbb annál.

Igazságot nehezen is ­lehetne szolgáltatni. Vila Autodromo illegálisan elfoglalt és belakott földön épült. Az viszont érthető, hogy a helyi lakosok azt érzik: ha addig senkinek sem voltak fontosak, míg nem közelgett az olimpia, és kellett a területük, akkor most már nem adják ellenállás nélkül magukat, és megpróbálnak legalább alkudozni.

Persze a pénz, a fegyver, a hatalom és a gép nem szokott alkudozni. Dózerolni szokott.

Azért a médiafelhajtás kicsit kellemetlen, mert állandóan nyüzsögnek a stábok, a helyieknek végül csak sikerült kisajtolniuk egy olyan rendezési tervet, amelyben a dózeren kívül építés is szerepel. Lesznek kis házaik, sportpályájuk.

Aztán hogy meg is kapják-e, miután vége az olimpiának, és elvonult mindenki, az jó kérdés. ­Barra da Tijuca és Jacarepagua ugyanis nem az ő terepük lesz, hanem a gazdagoké.

Lehet, hogy a dózereseknek parancsoló egyszer csak azt mondja, hogy bocs, nem. Mert mégiscsak ő a macska ebben a játékban.