Manchesteri „vereség" a Real Madridtól

Nagyjából egyidejűleg fektette kétvállra a spanyol válogatott Sevillában az angol együttest, s került nyilvánosságra a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég - minden évben nagy izgalommal várt - összeállítása az európai futballklubok anyagi helyzetéről. Ebből kiderül, hogy a Real Madrid forgalma (365,8 millió euró) a 2007/2008-as évadban meghaladta az ezen a téren is sokszoros bajnok Manchester Unitedét (324,8 millió euró).

Nagyjából egyidejűleg fektette kétvállra a spanyol válogatott Sevillában az angol együttest, s került nyilvánosságra a Deloitte könyvvizsgáló és tanácsadó cég - minden évben nagy izgalommal várt - összeállítása az európai futballklubok anyagi helyzetéről. Ebből kiderül, hogy a Real Madrid forgalma (365,8 millió euró) a 2007/2008-as évadban meghaladta az ezen a téren is sokszoros bajnok Manchester Unitedét (324,8 millió euró). Ha a font erősebb lenne, másképpen nézne ki a táblázat, hiszen az MU szárnyalása nyomán csak Old Trafford bevétele húsz százalékkal nőtt.

A húszas toplistán hét angol, négy-négy német és olasz, két-két spanyol és francia, valamint egy török csapat található. Az angol fölény nem meglepő, hiszen a Premiershipet közhelyszerűen a „világ leggazdagabb bajnokságaként" szokták emlegetni globális vonzereje, továbbá a liga menedzsmentjének számos ügyes marketingfogása és a tévéközvetítések jogdíjának srófolása miatt. Éppen a napokban született meg a 2010/2011-es és a 2012/2013-as évadra vonatkozó szerződés, amely a Sky Sports „kiütéses" győzelmét jelenti a rivális brit csatornák felett: a csatorna a Premier Ligának összesen 1,8 milliárd font bevételt biztosít.

A Deloitte rangsora még a világméretű recesszió előtt készült. Megjelenésekor bizonytalan, hogyan érinti a klubok mérlegkönyvét a tulajdonosok és szponzorok anyagi helyzetének megrendülése; a nyáron hány bérlettulajdonos lesz kénytelen lemondani költséges, de nem elengedhetetlen hobbijáról; mely vállalat nem hosszabbítja meg reprezentációs célra használt páholyának bérletét, nem utolsósorban milyen mértékben csökken a márkaboltok bevétele. Köztudott, hogy az élénk forgalom ellenére az angol futball-liga komoly mínuszban van, a Manchester United adóssága például a tulajdonos Glazer család jóvoltából eléri a 667 millió fontot. Miután a csapatok kiadásainak jelentős részét a gyakran irreális bérek teszik ki, több együttesnél, köztük a Chelsea-nél - ahol John Terry és Frank Lampard is heti 150 ezer fontot vág zsebre - felmerült: átalakítják a fizetési struktúrát, s nagyobb súlyt helyeznek a gyepen nyújtott teljesítményre. A londoniak új, részidős trénerére, Guus Hiddinkre nem csak szakmai, hanem pénzügyi nyomás is nehezedik: a „kékek" 40 millió fontos veszteséggel kezdik a következő évadot, ha nem jutnak be a Bajnokok Ligájába.

Top 20: 1. Real Madrid 365,8 euró, 2. Manchester United 324,8, 3. Barcelona 308,8, 4. Bayern München 295,3, 5. Chelsea 268,9, 6. Arsenal 264,4, 7. Liverpool 210,9, 8. Milan 209,5, 9. AS Roma 175,4, 10. Internazionale 172,9, 11. Juventus 167,5, 12. Lyon 155,7, 13. Schalke 148,4, 14. Tottenham 145, 15. Hamburg 127,9, 16. Marseille 126,8, 17. Newcastle 125,6, 18. Stuttgart 111,5, 19. Fenerbahcse 111,3, 20. Manchester City 104.

A Realnál van minek örülni...
Real Madrid's Michel Salgado celebrates winning the Spanish First Division soccer league title at the Santiago Bernabeu stadium in Madrid May 18, 2008. Real Madrid secured their 31st Spanish league title.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.